BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
240619_bet_002_VZ

A Magyar Telekom sem tudta megmenteni a pesti tőzsdét

Az elmúlt hónapokban bomba formát mutatott a magyar tőzsde, ám ma lefelé korrigált a börze.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 290,06 pontos, 0,4 százalékos csökkenéssel, 72 949,64 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 9,5 milliárd forint volt, a vezető részvények egy kivétellel gyengültek az előző napi záráshoz képest.

_VEZ4356-1
Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

A Mol kurzusa 0,44 százalékkal, 2738 forintra csökkent, 794,9 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 0,79 százalékkal, 18 260 forintra gyengült, forgalmuk több mint 6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama ellenben 0,76 százalékkal, 1056 forintra emelkedett, a papírokkal 231,8 millió forint értékben kereskedtek.

A Richter kurzusa 0,19 százalékkal, 10 630 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el. Érdemes megemlíteni, hogy az elmúlt hónapokban bomba formát mutatott a magyar tőzsde, tavaly decemberben a BUX első alkalommal zárt 60 ezer pont felett, aztán december végén átlépte a 61 ezres szintet, azóta pedig sorra dönti a rekordokat.

Equilor Trader

Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor!
A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt.

Előbb idén április közepén áttörte a 67 ezres határt, majd 68 ezer felett zárt. A 69 ezres határt májusban lépte át, utána júniusban megugrotta a 70 ezres küszöböt is, az elmúlt hónapokban pedig folyamatosak a csúcsdöntések, viszont ma lefelé korrigált a börze.

Állampapír: szintet lépett a magyar lakosság kedvence

Minden korábbinál nagyobb vagyonnal fordulhattak rá a háztartások az idei nyárra, miután májusban szintet lépett a hazai értékpapírokban, azaz állampapírban, kötvényekben, részvényekben és befektetési jegyekben tartott eszközeik összértéke. A lakosság továbbra is csak óvatosan tőzsdézik, magyar részvényeket mindössze 16 milliárd forint értékben vásároltak a hónap során.

 

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.