BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
LUS_IMG_5036

Tombolt a pesti börze, a száguldó OTP új csúcsra röpítette a BUX-ot

Hatalmas forgalomban hasítottak hétfőn az OTP részvényei, miközben a forint is lendületesen erősödött. Egyedül a Richter gyengült a blue chipek közül.

Hatalmas, 23 milliárd forintos forgalom mellett száguldottak új rekordértékre hétfőn az OTP részvényei, miközben a forint is bivalyerős volt. 

LUS_IMG_5036 OTP
Padlógázzal hasított az OTP / Fotó: Kallus György / Világgazdaság

A legnagyobb hazai bank részvényei tőzsdezárásig 3,8 százalékkal, 21 800 forintig vágtáztak, de napközben jártak 21 910 forintos magasságban is.  Alaposan megemelte a Morgan Stanley a legnagyobb hazai bank célárfolyamát. 

A többi blue chip közül is egyedül a Richter gyengült, 0,3 százalékkal, 10 670 forintra. 

Eközben a Magyar Telekom kurzusa 1,5 százalékkal, 1206 forintra, míg a Molé 1,2 százalékkal, 2674 forintra nőtt. 

A BUX is megdöntötte eddigi csúcsértékét, a tőzsdemutató 1,9 százalékkal, 79 253 pontra emelkedett. Az azonnali részvénypiac forgalma megközelítette a 28 milliárd forintot.

Equilor Trader 

Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor! 

A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt. 

A forint kurzusa is magára talált. Az euró 0,4 százalékkal, 406,6 forintig jött vissza, miután késő délelőtt a 410 forintot is megközelítette az árfolyam. A hazai devizapiacon most minden szem a Magyar Nemzeti Bankra szegeződik. Az elemzők többsége a holnapi kamatdöntő ülésen nem számít újabb kamatcsökkentésre, amit a hazai deviza utóbbi időben látott gyenge teljesítménye indokol. Maradhat tehát a 6,5 százalékos alapkamat, ami szintén támogathatta a magyar pénznemet.

A forint egyébként a régiós devizákkal, a brit fonttal és a svájci frankkal szemben is izmosodott hétfőn.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.