BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A 4iG simán hozza év végére a 200 milliárd feletti EBITDA-t

Bevétel- és EBITDA-soron nagyot nőtt a magyar telekommunikációs és IT-cég. A 4iG folytatja a terjeszkedést, miközben a csoporton belüli szinergiák összefésülésén dolgoznak.

Ha a 4iG első háromnegyed évben megtermelt 170 milliárd forintos – tisztítva 184 milliárdos – konszolidált EBITDA-ját vesszük alapul, könnyedén hozza a csoport év végére a 200 milliárd forintot, sőt ha azt is számításba vesszük, hogy a tavalyi negyedik negyedévben 50 milliárdot gazdálkodott ki a vállalat ezen az ágon, valójában inkább 220 milliárd fölött állhat meg az idei EBITDA – mondta a pénteken publikált gyorsjelentést bemutató hétfő reggeli sajtóbeszélgetésen Fekete Péter, a 4iG vezérigazgatója.

4ig
Egyre növeszti csápjait a 4iG / Fotó: Róka László

Jövőre nyílnak a 4iG One márkanév alatti boltjai

Ennek pedig már csak azért is nagy jelentősége van, mert a telekom-, és IT-szegmensben, ahol a cégcsoport tevékenykedik, valójában az árbevételt és az EBITDA-t figyelik árgus szemmel az elemzők, hiszen a nettó nyereséget számos egyéb, pénzmozgással nem járó, például akvizíciókhoz kapcsolódó könyvelési tétel torzítja, ezért igazából nem nyújt világos képet a vállalatok üzleti tevékenységének az eredményességéről – tette hozzá a vezérigazgató. Az első 9 hónapban egyébként év/év a 4iG árbevétele 20,5 százalékkal, 507 milliárd forintra, míg EBITDA-ja 28 százalékkal, 170 milliárd forintra ugrott.

A 4iG esetében például az IFRS sztenderd szerint 26,1 milliárd forintos nettó veszteségről szól az első 9 havi beszámoló, ám ebből  17,1 milliárd forint tesz ki az úgynevezett vételár-allokációs hatás (PPA-korrekció), amely a korábbiakban felvásárolt leányvállalatok eszközeinek és kötelezettségeinek valós értékelési különbözete után az eredménykimutatásban elszámolt pénzkiáramlással nem járó követő értékelések eredménye. Magyarán arról van szó, hogy a tranzakciót követően fel kellett értékelni mondjuk a megvásárolt hazai Vodafone eszközeit, ügyfélkörét, s ezen minden évben az előírásoknak megfelelően végre kell hajtani az értékcsökkentést. Ez tehát semmiféle kiadást nem jelent a csoportnak, ám elcsúfítja a pénzügyi jelentés legalsó sorát. További 11,8 milliárd forintos mínuszt jelentett amellett a nem realizált árfolyamveszteség korrekciója is, amely a 4iG-nél azért nem sokat jelent, mivel egyelőre nincs törlesztési kötelezettsége adósságállománya után.

Amint Fekete Péter ugyanis a Világgazdaság kérdésére elmondta, 2026-tól kezdik meg az  az NKP-kötvénytartozás (Növekedési Kötvényprogram) törlesztését, ám ez forintban áll fent. A Vodafone-vételárból eredő eurós adósság megtérítését viszont még ennél is évekkel később kell megkezdeniük.

Ha pedig ezeket a hatásokat kiszűrjük, akkor az üzemi tevékenységből valójában közel 2,8 milliárd forintos nettó nyereséget kasszírozott volna csoport.

A részvényeseket persze elsősorban mégis az IFRS sztenderd szerint kimutatott profit érdekli, mivel az képezi az osztalék alapját, ám némi gyógyír, hogy az osztalékot nem a csoportszintű adózott nyereségből, hanem a 4iG Nyrt. egyedi profitjából fizetik, ahol nem vagy jóval kevésbé merülnek fel a PPA-korrekciós hatások. Az egyedi és a konszolidált éves auditált beszámolót áprilisban teszi közzé a vállalat.

A csoport távközlési szolgáltatói közül, melyeket jövőre már a közös ONE-márkanév alatt jelennek meg, a legnagyobb súlyú Vodafone árbevétele éves bázison 16 százalékkal, 327,3 milliárd forintra nőtt az első háromnegyed évben, míg EBITDA-ja 14 százalékkal, 116,9 milliárd forintra bővült.  Még gyorsabb volt a növekedés a korábban felvásárolt Diginél, amelynek forgalma 28 százalékkal, EBITDA-ja pedig 54 százalékkal gyarapodott.

A ONE márkanév alatti első boltot hazánkban a Westendben fogják megnyitni jövő év elején.

Javul az adósság / EBITDA-arány

A vezérigazgató külön kiemelte, hogy milyen kedvezően alakult a szerteágazó konszernnél a nettó adósság / EBITDA-arány, amely tavaly még 5 felett volt, szeptember végére viszont 4 alá, egészen pontosan 3,8-ra faragtak le. Ebben egyrészt az EBITDA növekedésének, továbbá a likvid eszközök növekedésének volt jelentős szerepe. A nettó adósságállomány aktuálisan 830 milliárd forintot tesz ki.

A csoport nyugat-balkáni – a One márka már jelen van 

  • Montenegróban 
  • és Albániában, 
  • miközben Észak-Macedóniában is 

belépés előtt áll – terjeszkedése kapcsán Fekete Péter elmondta, hogy ezek a piacok kis méretűek, ám mindenképpen hídfőállást képeznek a régióban, ahonnan tovább lehet lépni. Erre jó példa a tengeralatti kábel kiépítése Albánia és Egyiptom között. Addig is ügyfélbarát és fejlett szolgáltatást nyújtó leányvállalatokat építenek a balkáni országokban.

A jövőre nézve pénzügyi vonalon a társaság meg kíván jelenni a nemzetközi kötvénypiacon is. Már megkezdték a tárgyalásokat a 3 nagy nemzetközi hitelminősítővel (Fitch, Moody’s; S&P).

Nagy ígéret a cégcsoport űr- illetve műholdas divíziója, amelynél ugyan még nincs számszerű tervezés, ám tudni kell, hogy a 20 százalék erejéig már a 4iG tulajdonát képező izraeli Spacecom EBITDA-marzsa meghaladja a 70 százalékot. Ebben az üzletágban amúgy nem csupán üzemeltetőként, hanem gyártóként, beszállítóként is jelen akarnak lenni. Való igaz – hangsúlyozta a vezérigazgató –, hogy néhány nagy cég uralja a műholdas világpiacot, ám a martonvásári gyárból, a magyar mérnökök tudására is alapozva, el tudnák őket látni a szükséges berendezésekkel.  

A 4iG pénteki tőzsdezárást követően publikált harmadik negyedéves gyorsjelentésre hétfőn kora délutánig a részvények árfolyama 1,3 százalékkal, 802 forintra nőtt, a tavalyi évet 795 forinton zárta a papír. 

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.