Megvan az új Trump-kormány első kriptopiaci lépése: örülhetnek a befektetők
Donald Trump a beiktatásának napján ugyan nem tett semmilyen kriptopiaccal kapcsolatos bejelentést, ezzel alaposan lelombozva a szektor egyes hívet, de a várva várt kriptopárti műveletek a második napon már megjelentek, ismét optimizmussal vértezve fel az alternatív devizák szerelmeseit.

Végrehajtás helyett párbeszéd: körvonalazódik a kriptopiaci szabályozás jövője
Kiderült ugyanis, hogy a tőzsdefelügyelet (SEC) ideiglenes vezetője, Mark Uyeda létrehozott egy olyan akciócsoportot, amelynek egyetlen feladata a kriptopiac amerikai szabályozásának kidolgozása lesz, a csoport vezetését pedig a szakmai körökben csak „kriptomama”-ként aposztrofált Hester Peirce-re bízták.
Pierce térnyerése pedig egyértelmű optimizmussal töltötte el a kriptopiaci befektetőket: „kriptomama” ugyanis élesen hangoztatta ellenérzéseit a SEC korábbi vezetője, Gary Genlser kriptopiacra vonatkozó eljárásrendjével kapcsolatban, melynek fókuszában a végrehajtáson keresztüli szabályozás állt, nem pedig a párbeszéd, amit a következőkben az új SEC a zászlajára fog majd tűzni.
Gary Gensler korábban úgy próbálta kodifikált szabályrendszer híján menedzselni a kriptopiacot, hogy egyes, szerinte szabálytalan vagy illegális eseteket kivizsgálás alá vont, majd az azokat elindító cégeket bírságokkal illette, illetve ha elég erősnek érezte az ügyét, akár a bíróságig is elcitálta őket.
- A BlockFinek például 100 millió dolláros bírságot kellett fizetnie, mert kriptohitelezését engedély nélkül folytatta,
- a Krakennek 30 milliót kellett kipengetnie staking szolgáltatásáért,
- Gensler legismertebb ügye pedig a Binance feje, Changpeng Zhao elleni pere volt, melynek végén az alapítónak négy hónapra börtönbe is kellett vonulnia.
A SEC új vezetése azonban élesen ellentétes álláspontot képvisel a kriptopiaccal kapcsolatban: a felügyelet elsődleges célja a következőkben egy egységes és betartatható szabályozási keretrendszer megalkotása lesz a szektor számára, ennek kialakításában pedig Hester Peirce ígéretei szerint a szegmens szereplőinek is kikérik majd a véleményét, mely folyamatot ők a „párbeszéden keresztüli szabályozás” jelzővel illetnek.
A párbeszéd megnyitása fellendítheti a szektorális innovációt úgy, hogy közben támogató kereteket is megszab a kriptopiac működésének, újabb szintre emelve ezzel a szektor egészét
– nyilatkozta a fejlemények kapcsán Aaron Kaplan, a Prometheum vezérigazgatója a Bloombergnek.
A kriptopiac optimista, de többet vár
A hírek hallatán napon belül a bitcoin és az ethereum is felfelé mozdult, az azonban látszik, hogy a befektetők a most megkezdett lépéseket jó eséllyel már korábban beárazták a legnagyobb kriptodevizák árfolyamába, így a lendület a bitcoin és az ether kurzusán egyelőre nem látszik egyértelműen. Azt azért érdemes hozzátenni, hogy
a bitcoin az idén már 12 százalékot erősödött, panaszra így nehezen lehet okuk a befektetőknek.
Mindemellett azt sem lehet mondani, hogy a szektor egésze ne lenne euforikus hangulatban: a kriptopiac hangulatindexe ugyanis azt mutatja, hogy a szektorban idén még nem látott mohóság uralkodik, ami a hagyományos tőzsdei kifejezések világára lefordítva az általános túlvettséget tükrözi, ez pedig jó eséllyel egy kisebb-nagyobb korrekciót is előrevetíthet a közeljövőben.



