
Richter: 16 százalékos részvényrali jöhet
A kedvező nemzetközi befektetői hangulatban felfelé vette az irányt hétfőn a pesti tőzsde. Jól rajtolt a Richter is, melynek papírjai pedig 0,7 százalékkal kerültek feljebb. A magyar gyógyszergyártó kurzusának erősödését egy friss céláremelés is hajthatja a hét legelején.

A Berenberg ugyanis friss elemzésében 390 forinttal megemelte a Richter részvényeire vonatkozó árfolyamkilátását, 12 havi távlaton 12 390 forintra várva azokat.
A felsrófolt célár alapján bő 16 százalékos ralira van kilátás, a tekintélyes hozampotenciál miatt a nemzetközi nagybank továbbra is vételre ajánlja a magyar blue chip részvényt.
Kedvező a Richter elemzői megítélése
A Richter elemzői megítélése ezzel tovább javult. Az LSEG adatbázisában szereplő elemzői célárak átlaga 12 092 forint, 13 százalékkal magasabb a jelenlegi részvényárnál. A gyógyszergyártót követő kilenc brókerház közül hat vételt, további három pedig tartást javasol.
A társaság papírjaira márciusban több felülvizsgálat is érkezett. A hónap elején
- a Jefferies 12 594 forintra vágta vissza árfolyam-várakozását,
- az MBH Befektetési Bank pedig megerősítette 13 105 forintos a célárat.
Mindkét befektetési szolgáltató szerint venni kell a részvényt.
A gyógyszergyártó társaság rekordévet zárt 2024-ben, a 76 százalékkal megugró profit még az elemzői várakozásokat is túlszárnyalta. A Richter idén újabb 10 százalékos növekedést vár a gyógyszeripari bevételek és a tisztított EBIT tekintetében is.
Már a caripazine utáni időkre készül a gyógyszergyártó
A vállalat március elején új tízéves stratégiát hirdetett, amivel már a cariprazine szabadalmi védettsége utáni időkre készül. Richter a következő neuropszichiátriai blockbuster molekula kifejlesztésére, valamint innovatív nőgyógyászati portfóliójának kiterjesztésére fókuszál a jövőben. A társaság a GenMed- és a CNS-szegmens árbevételét is megduplázná 2035-re, 20 százalék feletti üzemi árrés mellett. A társaság várakozásai szerint a 200 millió euró éves alaposztalék a cariprazine-szabadalmak lejáratát követően is fenntartható, sőt akár jócskán növelhető is.
A Richter részvényei 3 százalékot drágultak az év eleje óta a Budapesti Értéktőzsdén.




