A mai nyitásban kisebb forintgyengülés látszott, a Fed-elnök, Jerome Powell borús kijelentései a vámháborúról nem tettek jót az árfolyamnak, miután szerdán viszonylag szűk sávban mozgott a hazai deviza az euróval szemben. A nap végére összességében hajszálnyi forinterősödés következett be, és 407,6-en zárt az euró-forint devizapár – írja az Erste. Az arany megpihent, a nyersolaj erősödik, bár az elemzők szerint nem lesz tartós az olajpiaci fordulat.

Tartja magát a forint
Fontosabb piacbefolyásoló hazai makroadat továbbra sem esedékes, délután azonban az Európai Központi Bank kamatdöntésére és Christine Lagarde elnök kommunikációjára figyelhet a forintpiac is.
Késő délelőtt az euró-forint nagyjából szerdai zárószintje közelében maradt, sőt 10 perccel 12 előtt pontosan ott, azaz 407,50 forinton állt.
A dollár valamelyest erősödött, bár csak vérszegényen, aktuálisan 358,3 forintot ér a zöldhasú. A hazai devizánk ugyanakkor csekély mértékben erőre kapott a svájci frankhoz és a régiós fizetőeszközökhöz, jelesül a lengyel zlotyhoz és a cseh koronához mérten.
Az euró-dollár is enyhén lefelé tart, jelenleg 1,1366-nél jár a keresztárfolyam.
Mi újság az arannyal és az olajjal?
A globális tőkepiacokon szerda éjszakai rekordkurzusához képest 0,3 százalékkal visszább ereszkedett az arany jegyzése, bár az unciánkénti 3335,5 dolláros árat látva a befektetők még mindig dörzsölhetik a szemüket.
A nyersolaj viszont folytatja az erősödést. Az északi-tengeri Brent hordója 0,9 százalékkal, 66,44 dollárig kúszott, míg az amerikai WTI 1,1 százalékkal, 63,13 dollárig kapaszkodott.
Elemzők szerint a fordulat mögött a kínai olajimport megugrása áll, lévén az ázsiai óriás bevitele 20 havi csúcsra ugrott márciusban, és meghaladta a napi 12 millió hordót, egyúttal felpörgetve az iráni és orosz nyersolaj forgalmát is az amerikai szankciók miatt beállt év eleji mélypontról.
Az emelkedés azonban meglehetősen törékeny és kérészéletű lehet a vámháborús csatározások közepette – mondják a szakértők.
Ajánlott videók
