
Interactive Brokers: ontja a pénzt, mégis ütik a leggazdagabb magyar brókercégét
Kilenc százalékot zuhant szerda délelőtt az amerikai tőzsdenyitás előtti elektronikus kereskedésben az Interactive Brokers (IBKR) részvényárfolyama, miután a leggazdagabb magyar, Thomas Peterffy alapította és elnökölte brókercég a vártnál gyengébb első negyedéves teljesítményről számolt be.

Pedig a diszkontbrókercég nem kezdte rosszul az idei évet: bevételei 15 százalékkal 1,4 milliárd dollárra emelkedtek, míg az adózott nyereség az egy évvel ezelőttinél 21 százalékkal magasabbra, 213 millió dollárra futott be.
A bevételek megfeleltek az elemzői várakozásnak, az egy részvényre vetített, 1,88 dolláros nettó eredmény ugyanakkor elmaradt az 1,92 dolláros piaci konszenzustól.
A bevételek legnagyobb részét adó nettó kamatbevétel három százalékkal 770 millió dollárra bővült, míg a jutalékbevételek 36 százalékkal 514 millió dollárra emelkedtek éves alapon. Az egyéb díjak és szolgáltatásokból 78 millió dollár jött be, ez 32 százalékos bővülést jelent.
Az IBKR platformján kereskedők a részvényekkel 47 százalékkal, opciókkal 25 százalékkal, a határidős ügyletekkel pedig 16 százalékkal nagyobb volumenben kötöttek ügyletet, mint tavaly ilyenkor.
Vonzza a pénzt és a befektetőket a világ leggazdagabb magyarja
Az 52,5 milliárd dolláros vagyonával a Bloomberg Billionaire’s Indexe alapján a világ 26. leggazdagabb emberének számító Peterffy online brókercége 2025 elején is folytatta az intenzív piaci terjeszkedést:
- az IBKR-nál kezelt ügyfélszámlák száma 32 százalékkal 3,62 millióra nőtt,
- a bevétellel járó tranzakciók napi átlaga (DARTs) pedig 50 százalékkal 3,52 millióra ugrott.
- A teljes ügyfélvagyon eközben 23 százalékkal 573,5 milliárd dollárra hízott,
- míg a befektetési hitelállomány 24 százalékkal 63,7 milliárd dollárra emelkedett.
Osztalékot emel és részvényt apróz az Interactive Brokers
Az első három hónap teljesítménye alapján még osztalékemelésre is futja az IBKR-től, amely a korábbi 25 cent helyett 32 cent kifizetését javasolja részvényenként. A befektetők június 13-án számíthatnak a részvényesi juttatás kifizetésére.
A társaság részvényfelosztást is bejelentett, hogy a papírt elérhetőbbé tegye a kisbefektetők számára. A június 16-ra időzített split keretében minden jelenlegi részvényük után négy papírt kapnak a tulajdonosok.
Az IBKR részvényárfolyama a hivatalos tőzsdenyitás előtti zuhanást figyelmen kívül hagyva 1,8 százalékkal került lejjebb idén.





