Noha az olasz-francia autógyártó első negyedéves bevételei éves bázison 14 százalékkal, 35,8 milliárd euróra estek vissza, és volumenben is 9 százalékos volt a csökkenés, 1,2 millió autóra, a Stellantis részvényei mégis erősödtek szerdán délelőtt, a gyorsjelentés közzétételét követően.
A legtöbb piacon aggasztó volt a cég teljesítménye.
Észak-Amerikában, a Stellantis eddigi profitgyárában a bevételek 25 százalékkal, a szállítások 20 százalékkal csökkentek, ami részben a hosszabb év eleji ünnepi leállásoknak és az új termékek gyártására való átállásoknak tudható be.
A 30 országból álló európai régióban a szállítások 8 százalékkal, a bevételek pedig 3 százalékkal csökkentek.
Üde folt a beszámolóban Dél-Amerika, ahol 19 százalékkal nőttek a szállítások és 6 százalékkal a bevételek. Ez a pozitív regionális teljesítmény azonban nem tudta érdemben ellensúlyozni a gyengeségeket, különösen a Maserati-értékesítések volumenben 48 százalékos, bevételben 50 százalékos visszaesését.
A Fiat és a Peugeot fúziójával néhány éve létrejött autógyártó 2025-ös előrejelzését is visszavonta a „vámtarifákkal kapcsolatos bizonytalanságok” miatt. A menedzsment megjegyezte, hogy „átfogó együttműködést folytat” a kormányokkal, és ha kell, a politikai változásoknak megfelelően kiigazítja termelési terveit is.
Míg az első negyedéves eredmények elmaradtak az előző évi szinttől, a többi fő mutatószám a fellendülésre irányuló erőfeszítéseink kezdeti sikerét jelzi
– kommentálta a helyzetet Doug Ostermann pénzügyi igazgató.
A topmenedzser optimista hozzáállása mellett a befektetők kedvezően értékelhettek még néhány üde foltot a beszámolóban:
A kihívások ellenére a Stellantis fenntartotta részvényenkénti 0,68 eurós osztalékát is, amelyet májusban fizetnek.
A részvények szerdán délelőtt 1,8 százalékkal, 8,45 euróra drágultak, év eleje óta azonban már 33 százalékot buktak a Stellantis befektetői.
A részvényesek reakcióját magyarázhatja, hogy Donald Trump amerikai elnök kedden aláírt rendeletében enyhítette az autógyártókra kivetett vámokat. Ezzel időt akar adni az autógyártóknak arra, hogy ellátási láncukat az Egyesült Államokba helyezzék át. A Stellantis pedig igencsak ki van téve a vámtarifáknak, hiszen számos külföldi gyárából látja el az amerikai piacot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.