BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Magyar üzemanyag: legrosszabbkor érte kettős csapás az olajpiacot – jön a Mol döntése és semmi jó nem várható

Blokkolta a bíróság az amerikai vámokat, megfordult az olajpiac. Az amerikai bíróság ítéletére ugrottak meg az olajárak, és kapott erőre a dollár, egyik sem túl kedvező hír a hazai üzemanyagárak szempontjából.

Éppen a Mol következő időszakra vonatkozó hazai kiskereskedelmi üzemanyagárainak megállapítása előtt egy nappal lőttek ki közel 2 százalékkal az olajárak a globális piacokon, miután az amerikai kereskedelmi bíróság az államfői hatáskör túllépése miatt csütörtök hajnalban blokkolta a Donald Trump amerikai elnök által kivetett vámtarifákat. Az északi-tengeri Brent hordója a nemzetközi kereskedelem élénkülése reményében 1,8 százalékkal, 66 dollár fölé, míg az amerikai WTI 1,9 százalékkal, 63 dollár fölé drágult.

Oil Price Drop
Blokkolták Trump vámjait, ugranak az olajárak / Fotó: Cfoto via AFP

A bíróság nem moralizált

A vámkivetés nem azért megengedhetetlen, mert nem bölcs vagy mert hatástalan lenne, hanem azért, mert a szövetségi törvények egész egyszerűen nem teszik lehetővé

– idézte az amerikai Nemzetközi Kereskedelmi Bíróság háromtagú tanácsának bíráit a Reuters. 

A bírák hozzátették, hogy a kongresszusnak, és nem az elnöknek van kizárólagos hatásköre a más országokkal való kereskedelmi kapcsolatok felett, és az elnöki vészhelyzeti jogkör nem írhatja felül a hatásköri szabályt. 

A kereskedelmi akadály elhárítása pörgeti az olajárakat

A döntés, amely meglékelni látszik a vámháborús gépezetet, lélegzetvételhez juttatta az olajpiaci kereskedőket – jegyezték meg az elemzők –, akik most már optimistábban látják az olajkeresletet. A derűlátást egyébként más friss adatok is alátámasztják, amelyek arra utalnak, hogy a túlkínálatra utaló előrejelzések talán kissé elhamarkodottak voltak.

A Rystad Energy szerint például – épp ellenkezőleg – a piaci adatok valójában azt sugallják, hogy a kereslet erősebb, mint a kínálat. Mukesh Sahdev, a cég elemzője úgy véli, hogy májustól augusztusig a kereslet növekedése napi 600-700 ezer hordóval haladja meg a kínálatét.

A devizapiac is azonnal reagált

A bírósági döntést követő piaci turbulencia a devizapiacokat is felforgatta, a dollár is gyorsan erőre kapott, az euró-dollár beesett az 1,13-os lélektani határ alá, 10 óra előtt már 1,1275 körül folyik a kereskedés.

A hazai benzinkutak árai szempontjából kulcsfontosságú dollár-forint árfolyam is markánsan felfelé indult, momentán 358,6 forint magasságában jár a zöldhasú kurzusa.

Mivel tehát mindkét, az ármeghatározás szempontjából fontos tényező a magasabb kiskereskedelmi árak felé mutat, aligha számíthatnak túl sok jóra az autósok.  

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.