BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Beragadt a forint, erősít a dollár

Nem mozdul az euróhoz mérten a hazai deviza. A dollár viszont erősödik a forint és az euró ellenében is.

Se le, se fel nem mozdul el a 400-as forintkurzus közeléből az euró, kora délután, 2 óra után valamivel 400,2 forint körül járt a közösségi deviza kurzusa.

forint kamatstop,Interest,Rates,Continue,To,Increase,,Stocks,And,Mutual,Funds,,Investment
Beragadt az euró 400 forint felett / Fotó: Miha Creative / Shutterstock

A forint a többi meghatározó, illetve régiós devizához mérten már gyengébben szerepelt, hiszen 0,1-0,2 százalékos mínuszokat szedett össze jellemzően, a zöldhasúért például 342 forintot kellett adni a bankközi devizapiacon, ami 0,3 százalékos forintgyengülés a keddi záróárfolyamhoz mérten.

A zöldhasú erősödött az euróval szemben is, 1,1703 körül jár a keresztárfolyam. 

Az amerikai dollár a nap első felében inkább lefelé tartott, miután az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump előző nap ismét elhalasztotta a kölcsönös vámok bevezetését. Több országnak is levelet küldött, amelyben újabb, 25 és 40 százalék közötti vámokat jelentett be, majd augusztus 1-jéig meghosszabbította a türelmi időt a korábbi július 9-ről. Sőt, jelezte, hogy további késedelmek is előfordulhatnak a kereskedelmi megállapodásokról való tárgyalások érdekében. 

A dollár a hírek hatására eladói nyomás alá került. Később azonban magához tért, és az amerikai tőzsdenyitás előtt újfent erőre kapott.

A héten már jelentős makroadatok nem várhatók, a Delta Air Lines csütörtöki gyorsjelentésével viszont elstartol a második negyedéves amerikai gyorsjelentési szezon.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.