Profitot realizáltak a rövid távon játszó spekulánsok
Messze túlfutott a Rába árfolyama az 1789 forintos ajánlati áron, amelyet a múlt hét elején kínált a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. projektvállalata, a 4iG SDT EGY Zrt., mivel tőzsdén kívüli részvényadásvételi szerződések keretében megvásárolja a Rába Nyrt. többségi, 74 százalékos tulajdonrészét, s egyúttal kötelező nyilvános vételi ajánlatot tesz a fennmaradó részvényekre. Úgy tűnik, a piac az ajánlatnál jobb befektetésnek tartja a Rábát.

Profitrealizálás indult
A Rába részvényárfolyama már a múlt héten nagyon megszaladt, a hét elején pedig már a 2500 forintos szintet közelítette. Ráadásul kiugró forgalommal. Alig meglepő, hogy kedden profitrealizálás indult a kispapír piacán. Napközben 2140 forintnál is járt a jegyzés, délután valamelyest csillapodott a habzás, és 2240 forintig emelkedett a kurzus, de még ez is bő 3 százalékos csúszka. Eközben a napi forgalom az 50 millió forintot közelítette.
A fórumozó kisbefektetők úgy vélték, hogy
a rövid távon spekulálók szállnak ki a papírból,
ám ez sem okozott árfolyamzuhanást. Mert 2150 forintnál mindig megjelentek a vevők.
Egy hete tart a spekuláció
A múlt heti felvásárlási sztori alaposan felforgatta a Rába piacát: a kurzus azonnal átugrotta a nyilvános vételi ajánlatot. Megindult a spekuláció: vajon tartani érdemes a részvényt, vagy jobb elfogadni az ajánlatot. Sokan azon keseregtek, hogy pár hete eladták az alvó papírban fekvő pakettjüket, így lemaradtak a raliról. Az is a befektetői morfondirozás tárgyát képezte, hogy vajon a 4iG vagy a Rába vétele a jobb döntés?
A Rába mellett szólhat, hogy még mindig jelentős vagyona van a társaságnak. Az egy részvényre jutó saját tőke is meghaladja az 1800 forintot. Továbbá egy ilyen együttműködés keretében komoly megrendelésekre számíthat a cég, bővülhet a termékkör, újra aktiválhatják a gyártókapacitásokat, illetve beruházásokra is számíthatnak. Ami
tartós árfolyam-emelkedést is hozhat.
Többet is érhet a Rába-befektetés
Persze aggodalomban sincs hiány, hiszen egy 74 százalékos tulajdonos mellett már okkal lehet tartani a kiszorítástól és a tőzsdei kivezetéstől. Igaz, ez inkább 90 százalék közelében reális veszély.
A hosszabb grafikonra pillantva, azt látjuk, hogy sokan ülhetnek 2-3 ezer forinton vásárolt Rába-részvényen, számukra a mostani ajánlat nem igazán attraktív. Ráadásul
ha beindulna egy hadiipari sztori, akkor jóval többet is kaphatnának a befektetők
a Rába-részvényeikért.
Múltbeli példák alapján az sem elképzelhetetlen, hogy egy ponton a Rába-részvények akár 4iG-részvényekre is cserélhetők lesznek. Bár ilyen terv most még nem került szóba, a spekulációnak nincs elvi akadálya.


