BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csak az OTP kapaszkodott pluszba, délután belehúzott a forint

Halovány napot láthattunk a pesti parketten. A BUX alulteljesítő volt, míg a forint délelőtt gyengült, ebéd után azonban erőre kapott.

A BUX 98 376 ponton zárt, ami közel félszázalékos mínusz. A pesti parkett vezető indexe ezzel enyhén alulteljesítette a német DAX indexet, s a régiós versenytárs lengyel WIG indexet is. A délelőtt gyengülő forint délutánra összekapta magát. 

pesti parkett
Halovány nap a pesti parketten / Fotó: Vémi Zoltán

Amerika a mesterséges intelligenciára fókuszál

A tengerentúli piacok a mesterséges intelligenciával kapcsolatos híreket figyelik. Az Alibaba azt ígérte, hogy több mint 53 milliárd dollárt költ mesterséges intelligenciára és felhő-infrastruktúrára. 

A széles piacot leképező S&P 500 és a technológiai fókuszú Nasdaq Composite is arasznyi mínuszban nyitott,

majd némi hezitálást követően felfelé indultak. Míg a klasszikus Dow Jones ipari átlag eleve is felfelé tájékozódott. 

A dollár erősödik, a 10 éves amerikai referencia-államkötvények hozama emelkedik.

Pesti parkett: csak az OTP csipkedte magát

Az OTP 28 700 forinton zárt, ami közel félszázalékos emelkedés.

OTP részvény
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.
OTP részvény2025.11.07.
Utolsó ár: 32,470 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind

A Mol 2680 forinton fejezte be a napot, s ez majd 1 százalékos csúszás.

MOL részvény
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.
MOL részvény2025.11.07.
Utolsó ár: 2,920 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind

A Richter 9940 forinton zárt, ami majd 1 százalékos mínusz.  

RICHTER részvény
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.
RICHTER részvény2025.11.07.
Utolsó ár: 9,850 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind

A Magyar Telekom 1802 forinton zárt, közel 2 százalékos mínuszban.

MTELEKOM részvény
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.
MTELEKOM részvény2025.11.07.
Utolsó ár: 1,780 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind

A 4iG 2500 forinton zárta a napot, bő 1 százalékos mínuszban.

4IG részvény
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.
4IG részvény2025.11.07.
Utolsó ár: 4,895 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind

Equilor Trader 

Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor! 

A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt. 

Ebéd után belehúzott a forint

Az euró jegyzése a délelőtti 390 forint alatti szintről egészen 391,4 forintig szaladt fel délután fél egyig, ez az árfolyamszint sem tudta azonban útját állni a forint további gyengülésének, innen ugyanis 391,7-ig emelkedett tovább a keresztárfolyam. Ez 0,5 százalékos forintgyengülés.

Technikai szempontból az látszik, hogy napon belül előbb a 390-es ellenállást törte át a kurzus, majd a 391,7-es Fibonacci-szintet tesztelte az árfolyam. Innen fordult lefelé, vagyis a forint erős oldalára a jegyzés. De 

390,8 közelében elakadt a forinterősödés.

És ismét felfelé indult az euró-forint árfolyama. Majd tőzsdezárás előtt újra erősödni kezdett a forint. 

Az Equilor elemzői szerint az RSI indikátor enyhén felfelé irányuló korrekciót jelez, s az MACD is az euróvételi jelzés felé hajlik, de még nem érkezett egyértelmű szignál.

A 391,7-es ellenállás áttörése esetén a következő technikai megálló egy másik Fibonacci-szint 393,5-nél.  

Tőzsdezáráskor 391 közelében mozgott az euró-forint.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.