Ebéd után megrázta magát a magyar deviza
A nap első felében gyorsult a forint romlása, ám kora délután magára talált a magyar fizetőeszköz. Az euró-forint 391,7 közeléből 390,8 alá süllyedt.

Ebéd után belehúzott a forint
Az euró jegyzése a délelőtti 390 forint alatti szintről egészen 391,4 forintig szaladt fel délután fél egyig, ez az árfolyamszint sem tudta azonban útját állni a forint további gyengülésének, innen ugyanis 391,7-ig emelkedett tovább a keresztárfolyam. Ez 0,5 százalékos forintgyengülés.
Technikai szempontból az látszik, hogy napon belül előbb a 390-es ellenállást törte át a kurzus, majd a 391,7-es Fibonacci-szintet tesztelte az árfolyam. Innen fordult lefelé, vagyis a forint erős oldalára a jegyzés. De
390,8 közelében elakadt a forinterősödés,
és ismét felfelé indult az euró-forint árfolyama.
Az Equilor elemzői szerint az RSI indikátor enyhén felfelé irányuló korrekciót jelez, s az MACD is az euróvételi jelzés felé hajlik, de még nem érkezett egyértelmű szignál.
A 391,7-es ellenállás áttörése esetén a következő technikai megálló egy másik Fibonacci-szint 393,5-nél.
A dollárral szemben gyengébben teljesít a hazai fizetőeszköz. A devizapár kurzusa 1 százalékkal került feljebb, ezzel pedig már túllépte a 333,3 forintos szintet a dollár váltási árfolyama. Kora délután ugyan
itt is volt egy kisebb forinterősödési hullám,
ám ez elakadt 332,5 közelében.
Kockázatot hordoz a NATO konfliktusa Oroszországgal
Az Erste kommentárja szerint szerdán a nemzetközi események a meghatározók a hazai piacon, itthon nem érkezik fontos gazdasági adat. A forint azzal együtt állt gyengülő pályára, hogy a jegybank kedden nem változtatott a korábbi, szigorú üzeneteken, és rövid távon nincs jele sem kamatcsökkentési szándéknak.
Míg a Bloomberg szerint a befektetők attól tartanak:
az Oroszország és a NATO közti potenciális légi harc növeli a régióban a háború súlyos eszkalációjának kockázatát.



