BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rajtol a gyorsjelentési szezon: izgalmas hetek jönnek a börzéken – ezekre a cégekre érdemes figyelni

Kedvező előjelekkel indul a hét második felében az amerikai vállalati gyorsjelentési szezon. Az S&P 500 indexet alkotó tőzsdei cégek egymás után fedik majd fel a lapjaikat a következő hetek során.

Izgalmas időszak vár az amerikai tőzsde cégeire és a befektetőkre egyaránt, a hét második felében ugyanis elrajtol a harmadik negyedéves vállalati gyorsjelentési szezon az Egyesült Államokban.

tőzsde, stock exchange, euro, wall street
Felfedik lapjaikat a legnagyobb amerikai tőzsdei cégek, indul a tengerentúli jelentési szezon / Fotó: Shutterstock 

Az előjelek kedvezőek, az S&P 500 részvényindexet alkotó félezer tengerentúli nagyvállalattól ugyanis átlagosan 8 százalékos profitbővülés várható, miközben árbevételüket 6,3 százalékkal növelhették a FactSet adatszolgáltató prognózisa alapján.

A zászlóshajónak számító amerikai részvényindex 11 szektora közül nyolcnál számítanak emelkedő profitszámokra a szakértők, az árbevétel tekintetében pedig ennél is kedvezőbb a kép, a sereghajtó energiacégek kivételével minden más területen növekedésre van kilátás.

A jelentési szezon sztárjai ezúttal is a technológiai cégek lehetnek, melyek nyeresége bő ötödével ugorhatott meg július és szeptember között éves alapon, miközben bevételük is 14 százalékkal nőhetett.

Erős teljesítmény várható a közműszektortól is, ahol közel 18 százalékos profitbővülésre és 7 százalék körüli forgalomnövekedésre számítanak.

Két számjegyű profitnövekedésről számolhatnak be a nyersanyagtermelők és a pénzügyi vállalakozások is, melyek ezzel ugyancsak a jó időszakot záró szektorok között szerepelhetnek.

A tartós, valamint az alapvető fogyasztási cikkeket gyártók mellett az energiaszektortól várható a leggyengébb teljesítmény, ahol a nyereség kisebb mértékű apadására van kilátás.

A Delta lesz az elsőként jelentő fecske a New York-i tőzsdén

A jelentési szezont – a hagyományoknak megfelelően – a Delta Air Lines nyitja csütörtök kora délután, és még aznap érkezik az üdítőital- és snackgyártó Pepsico időközi beszámolója is.

A légitársaság nyereségtermelése emelkedő pályán maradhatott a turisztikai főszezonban is, a piac 1,6 dolláros részvényenkénti eredményt (EPS) vár, ami 7 százalékkal haladná meg a tavalyit. A Pepsi és a Lay’s gyártója ezzel szemben kismértékű, 2 százalékos nyereségcsökkenésről adhat majd számot.

A vállalati beszámolók a jövő héttől pörögnek majd fel, a fókuszban elsősorban a nagybankok lesznek. A JPMorgan, a Goldman Sachs, a Citi és a Wells Fargo kedden fedi fel lapjait, a Bank of America és a Morgan Stanley pedig egy nappal később követi őket.

A világ legnagyobb alapkezelője és a leggazdagabb magyar brókercége is felfedi lapjait

Kedden érdekesnek ígérkezik még a Johnson & Johnson jelentése és a világ legnagyobb alapkezelőjének számító BlackRock eredményszámai is. Utóbbitól 2,7 százalékos profitbővülésre és 11,77 dolláros EPS-re van kilátás.

A csütörtöki piaczárás után kiderül az is, hogyan muzsikált a leggazdagabb magyar, Thomas Peterffy brókercége, az Interactive Brokers. Az itthon is egyre nagyobb népszerűségnek örvendő digitális diszkontbrókertől – amely egyébként pár hónapja került be a legfontosabb amerikai részvénykosárba – 10 százalék feletti profitugrást várnak az elemzők.

A hónap végétől elkezdik közzétenni beszámolóikat a technológiai gigászok is. A Netflix streamingóriás október 21-én, az Elon Musk nevével fémjelzett Tesla pedig 22-én jelent, mindkét vállalat eredménye hozhat nagyobb mozgást a piacokon.

Október 27-én a Google-anyacég Alphabet, két nappal ezt követően a Microsoft, valamint a Facebook anyavállalata, a Meta eredményközlése tartogathat izgalmakat. Egy nappal később pedig az Apple és az Amazon teljesítményére figyelnek majd leginkább a befektetők.

November második feléig kell várni a legfontosabb jelentésre

A két amerikai olajóriás, az Exxon és a Chevron október utolsó napján számol majd be negyedéves működéséről. Magyar szempontból aznap kiemelt jelentősége lesz a gyógyszergyártó AbbVie jelentésének is, amiből kiderül, hogy mekkora forgalombővülést tudott felmutatni a tengerentúlon a Richter csúcskészítménye, a Vraylar, amely éppen 10 éve kapta meg a forgalomba hozatali engedélyt az Egyesült Államokban.

November elsején a legendás értékalapú befektető, Warren Buffett befektetési cége, a Berkshire Hathaway jelentésére irányulhat a figyelem.

November első munkanapján kiderül az is, hogy tovább tudta-e növelni eredménytermelő képességét az amerikai tőzsde egyik legforróbb vállalata, a MI-alapú adatelemző platformokat fejlesztő Palantir.

A szezon talán legjobban várt és a piacokra potenciálisan a legnagyobb hatással lévő beszámolóra egészen november 19-ig kell várni. Ekkor fedi fel eredményszámait az Nvidia. Az S&P 500 kosár legnagyobb súlyú részvényére azért is érdemes figyelni, mert a mesterséges intelligencia iránti keresletről is árulkodnak a csipgyártó előző negyedévben mutatott teljesítménye, illetve az előttünk álló időszakra vonatkozó iránymutatása.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.