BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elfogyott a forint lendülete, az euró és a dollár ellenében is csúszik a magyar deviza

A hazai deviza mindkét fontosabb fronton értékvesztésben van szerda késő délelőtt, minden lokális buktatót ugyanakkor a teljes éves briliáns teljesítmény fényében érdemes értékelni. A forint még mindig 16 százalékos nyerőben van a dollárral szemben az idén.

Kisebb gyengülésbe kezdett a forint szerda késő délelőtt, a hazai deviza mindkét fontosabb fronton értékvesztést mutat 11 óra környékén, igaz, igazán jelentős elmozdulásokról egyelőre egyik fontosabb fronton sem lehet beszélni. 

forint,20251007_euroForint_017_VZ, forint,
Megcsúszott a forint a hatalmas menet után / Fotó: Vémi Zoltán

Megcsúszott a forint a hatalmas menet után

A forint az euróval szemben 0,1 százalékos napi mínuszban jár késő délelőtt, 385,2 környékén adják a közös deviza egységét, ez a szint ugyanakkor gyengének semmiféleképpen nem nevezhető, hiszen az elmúlt napokat megelőzően közel két éve nem láttuk ilyen szinteken a fizetőeszközünket.

EUR / HUF árfolyam
Napi
Heti
Havi
Éves
3 éves

A dollárral szemben a napi és a kissé hosszabb távú értékvesztés is jelentősebb. Szerdán már 0,2 százalékos mínuszba került a forint a dollárral szemben 11 óra környékére, 332,9 környékén jár a jegyzés. Az amerikai devizával szemben volt már az idén jobb formában is a forint, szeptemberben a 328-as szintet is megütötte már a kereszt, igaz, arról sem szabad elfeledkezni, hogy 2025-öt még a 400-as szint környékén kezdte, így minden lokális mozgást érdemes helyi értékén kezelni egy 16 százalékos rali után.

USD / HUF árfolyam
Napi
Heti
Havi
Éves
3 éves

A forint árfolyamát az idén az MNB által stabilan és magasan tartott alapkamat támogatja a legnagyobb mértékben, ez ugyanis nemcsak a régióban, de az egész világon szinte egyedülálló carry befektetési lehetőséget biztosít a nemzetközi befektetők számára, hiszen az alacsonyabb kamatok mellett felvett devizatöbbletüket magas kamatozású magyar eszközökbe tudják beforgatni, a kettő különbözetét pedig profitként zsebre is tehetik. 

Ez a vonzerő magasan tartja a keresletet a forint iránt, ami erősíti az árfolyamot, így többéves csúcsokra tolja a forintot mindkét fontosabb fronton. A forint egyébként ennek köszönhetően az idén egyenesen a világ egyik legjobban teljesítő devizájának tekinthető – igaz, mindehhez a dollár átfogó gyengélkedésére is szükség van.

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.