BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Frissen pattantak reggel a kispapírok, de gyengül a forint

Élénk emelkedéssel nyitott pénteken a Zwack, a Wabrerer’s és az AutoWallis, míg a blue chipek gyászos képet mutatnak. A forint gyengüléssel kezdte a napot.

A BUX 107 856 ponton nyitott, ami egyharmad százalékos mínusz. A pesti parkett blue chipjei haloványan nyitottak. Csak a kispapírok piacán van vásárlóerő. A devizapiacon forintgyengüléssel indult a nap.

pesti parkett
 Gyengén muzsikálnak a pesti parketten a blue chipek / Fotó: Vémi Zoltán

Gyászos a hangulat Ázsiában

 

Péntek hajnalban a japán Nikkei és a hongkongi Hang Seng egyaránt közel 2 százalékos mínuszba zuhant, míg a kontinentális kínai Sanghaj 1 százalékot esett. De 

a koreai Kospi majd 4 százalékot szánkázott. 

Csütörtök este az amerikai tőzsdék méretes mínuszban zártak. A befektetők a technológiai szektor miatt aggódnak, s attól tartanak, hogy a Fed decemberben a kamattartás mellett dönt. Emellett a piac a szövetségi kormányzati leállás miatt elmaradt makroadatokra vár, továbbá profitrealizálás is szerepet játszhatott a tegnapi gyenge tengerentúli teljesítményben.

Pesti parkett: gyengélkednek a blue chipek

Az OTP 32 260 forinton kezdte a napot, ami bő félszázalékos csúszás.

OTP részvény
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.
OTP részvény10:41:40
Árfolyam: 32,350 HUF -90 / -0.28 %
Forgalom: 1,409,677,840 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind

A Mol 3034 forinton indított, s ez majd 1 százalékos esés.

MOL részvény
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.
MOL részvény10:39:33
Árfolyam: 3,044 HUF -18 / -0.59 %
Forgalom: 90,938,034 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind

A Richter 9870 forinton startolt, ami egyharmad százalékos plusz.

RICHTER részvény
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.
RICHTER részvény10:42:29
Árfolyam: 9,780 HUF -55 / -0.56 %
Forgalom: 242,091,405 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind

A Magyar Telekom 1760 forinton nyitott, ami minimális emelkedés.

MTELEKOM részvény
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.
MTELEKOM részvény10:41:49
Árfolyam: 1,748 HUF -14 / -0.8 %
Forgalom: 381,883,366 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind

A 4iG 4875 forinton indult, s ez közel 1 százalékos esés.

4IG részvény
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.
4IG részvény10:40:54
Árfolyam: 4,890 HUF -30 / -0.61 %
Forgalom: 242,828,570 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind

A Zwack közel 2 százalékot pattant.

ZWACK részvény
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.
ZWACK részvény10:23:23
Árfolyam: 32,800 HUF 0 / 0 %
Forgalom: 1,717,600 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind

A Waberer’s és az AutoWallis nagyjából 1-1 százalékos plusszal indított. 

Equilor Trader 

Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor! 

A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt. 

Forintgyengüléssel indult a nap

Tegnap tőzsdezáráskor szinte ráült a 384-es támaszra az euró-forint, eldöntetlenül hagyva a kérdést, hogy alatta zár, vagy felette. Ami azért volt érdekes, mert lefelé nézve ismét az alsó trendvonal (383-as támasz) lehet tesztelhető, míg felfelé tekintve jöhet egy korrekció. Felül 385-nél, majd 387,40-nál látszanak fontosabb ellenállási szintek.

Péntek reggel, a pesti nyitás előtt 385 fölé szúrt fel az euró-forint. 

Megkezdve az ellenállás tesztelését.

Tőzsdenyitáskor 385 közelében mozgott.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.