Nem bír a forinttal a dollár, a pesti tőzsde is felfelé araszol
Lendületesen kezdett, majd kissé kiengedett a forint szerdán, délelőtt azonban megőrizte remek formáját a hazai fizetőeszköz, amely az euróhoz képest kétéves, a dollárral szemben pedig közel négyéves csúcsra erősödött.

A közös európai fizetőeszköz jegyzése a kora reggeli 381-es szintről 380,3-ig jött le, innen 380,9-ig emelkedett vissza a jegyzés délelőttre, délben 380,8-as szinten járt a kurzus, ami minimális forinterőt jelez.
A dollárhoz képest 0,3 százalékot javított a magyar pénz, a keresztárfolyam ezzel 326,5 alá süllyedt. Legutóbb az orosz–ukrán háború kitörésének idején, 2022 februárjában járt ilyen alacsonyan a kurzus.
Az Erste kommentárjában kiemeli, szerdán a jegybank a legutóbbi, novemberi ülés jegyzőkönyvét publikálja. A hét hátralévő részében az októberi konjunktúraadatokra várunk itthon.
Pénteken a Fitch vizsgálja felül a hazai államadósságot, a bankház szerint nem elképzelhetetlen a kilátások rontása sem.
A pesti tőzsdén is kedvező a hangulat, a BUX 0,2 százalékos plusznál jár, 110 ezer pont felett. A Mol részvényei 0,5 százalékkal, az OTP papírjai 0,4 százalékkal drágulnak, a Richter ugyanakkor 0,2 százalékkal, a Magyar Telekom pedig 0,5 százalékkal ereszkedik.
Nyugat-Európa tőzsdéin is felfelé tartanak a részvényindexek. A frankfurti DAX 0,3 százalékot, a párizsi CAC 40 0,2 százalékot szedett magára, a londoni FTSE 100 viszont 0,2 százalékkal ereszkedik.

