
Megszaladt a kedvelt befektetés, ezermilliárd forinttal gazdagodtak a magyarok – még az erős forint sem fogott ki rajtuk
Nagy lendülettel zárták az előző évet a hazai befektetési alapok, melyek vagyona menetrendszerűen új csúcsot döntött decemberben. A népszerű eszközosztály vagyona 2025-ben közel 3800 milliárd forinttal nőtt, és súrolja a 26 700 milliárd forintot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb adatai szerint.

Decemberben jelentősen élénkült a befektetési kedv, az alapkezelőkhöz 517 milliárd forint friss megtakarítást vittek az ügyfelek, ami 2023 júniusa, a befektetési alapokra vonatkozó adószabályok változása óta a legnagyobb mértékű tőkebeáramlásnak számít. A hozamok további 35 milliárd forinttal járultak hozzá a vagyonépítéshez, az eszközosztály vagyona így egy hónap alatt 1,9 százalékkal ugrott.
Forintellenszélben is elképesztő a vagyonugrás
Az év végi 26 682 milliárd forintos eszközállomány újabb történelmi rekordot jelent, ez ugyanakkor nem számít hatalmas meglepetésnek, mivel a szektor vagyona immár közel három éve, 2022 márciusa óta hónapról hónapra sorozatban hódítja meg az újabb magaslatokat.
A befektetési alapok ezzel koronázták meg tavalyi egész éves remek teljesítményüket. A szektor összvagyona 16,5 százalékkal, vagyis 3784 milliárd forinttal hízott 2025-ben.
Ehhez a jelentős gyarapodáshoz
- leginkább a megtakarítók maguk járultak hozzá, akik 12 hónap alatt 2945 milliárd forintot kötöttek le ilyen eszközökben.
- A hozamok is kifejezetten kedvezően alakultak, a jegybank statisztikája alapján 1323 milliárd forinttal növelték a portfóliók értékét.
- A devizaárfolyamok mozgása közel 500 milliárd forintot harapott ki az összvagyonból,
mivel a forint tavalyi szárnyalása nem kedvezett a devizában jegyzett vagyonelemeknek.
Ezek a befektetések szóltak nagyot 2025-ben az alapkezelőknél
Az év nagy nyertesei a részvényalapok és az ingatlanos eszközök. Előbbiek vagyona 60 százalékkal ugrott meg, utóbbiaké pedig negyedével nőtt. Ez nagyságrendileg 900, illetve ezermilliárd forintos bővülést jelent.
A csaknem 7900 milliárd forinttal messze a legnagyobb vagyonnal rendelkező kötvényalapok 12 százalékot szedtek magukra, míg a második legméretesebb kategória, a kockázati és magántőkealapok 18 százalékkal gyarapodtak 2025-ben.
A kisebb kategóriák értékelését nehezíti, hogy az MNB év közben változtatott a kategóriák statisztikai besorolásán, ami néhány alaptípusnál hirtelen és meredek csökkenést vagy bővülést eredményezett a kimutatásban, ezek mögött azonban technikai okok állnak.





