BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már Görögország felé kacsintgat a BÉT rekorderedményekkel kirukkoló agrármultija

A nehéz piaci körülmények dacára fordult pluszba a csoport nettó eredménye. Az UBM Csoport expanziós tevékenységének célkeresztjébe Kazahsztán után Görögország került.

Az UBM Csoport üzleti éve első felében azaz tavaly júliustól december végéig 131,6 milliárd forint árbevételt, 5,4 milliárd forint EBITDA-t, 2,4 milliárd forint adózás előtti eredményt és 1,7 milliárd forintos nettó profitot ért el; a számok meghaladják a várakozásokat – közölte a cégcsoport kedden délelőtt.

UBM
A vártnál jobb eredményeket szállított az UBM Csoport / Fotó: UBM 

Ugrásszerűen javultak az UBM eredményei 

Az árbevétel a tavalyi év azonos időszakában elért 115,3 milliárd forintos szinthez képest 14 százalékkal nőtt, míg az EBITDA az 1,5 milliárd forintos bázist többszörösen múlta felül. Végül az adózás előtti, valamint adózott eredmény soron tavaly ilyenkor még 1 milliárd forintos, illetve 1,3 milliárd forintos veszteséget mutatott ki a csoport. 

A legfontosabb mutatók szerint hazánk piacvezető takarmánygyártó és egyik legnagyobb takarmányalapanyag-kereskedő cégcsoportja igen jó erőben van

– összegezte az eredményeket Horváth Péter, az UBM Csoport vezérigazgatója.

 A lezárt fél év legjelentősebb eseményei

  • Az UBM Csoport értékesítette az UBM Feed Romania SRL nevű leányvállalatában meglévő kisebbségi, 45 százalékos részesedését. A tranzakció konszolidált eredményhatása 1,95 milliárd forint volt.
  • Tavaly szeptemberben lezárta a holland Royal Agrifirm Group magyarországi leányvállalatának akvizícióját. Ehhez kapcsolódóan az UBM – független értékelés alapján – élt egy 950 millió forintos eszközfelértékeléssel, ami ugyancsak egyszeri eredményként szerepel a konszolidált beszámolóban. Az Agrifirm integrációja sikeresen lezárult, ennek köszönhetően immár kilenc gyártóegységet üzemeltet a cégcsoport.
  • Eredményesnek bizonyultak a kazah KazFoodProducts vállalattal folytatott szindikátusi tárgyalások, amelyeket követően megkezdődhet a cégcsoport kazahsztáni beruházásának műszaki előkészítése, majd várhatóan idén tavasztól annak fizikai kivitelezése is. 

Hasított a takarmánygyártás

Az UBM takarmánygyártás szegmense teljes kapacitással működött az elmúlt időszakban, aminek köszönhetően az egyszeri tételekkel együtt az üzletág összesen 4,7 milliárd forintos adózás előtti eredményt termelt a fél év során.

A szemes terményekkel és olajos magvakkal kereskedő commodity üzletág – egy 1,3 milliárd forintos értékvesztés miatt – összesen 1,7 milliárd forintos veszteséget mutat adózás előtti eredmény szintjén.

Az állattenyésztéssel foglalkozó Livestock szegmens – elsősorban a teljes európai sertéságazatot sújtó rendkívül negatív piaci környezet, így főként a hús- és takarmányárak kedvezőtlen alakulása miatt – az üzleti év első felében több mint 400 millió forintos veszteséget könyvelt el.

Az UBM várakozásai szerint az üzleti év második felében a piaci környezet az eddigieknél kedvezőbben alakulhat.

A jelenlegi piaci környezet okozta nehézségek ellenére meggyőződésem, hogy közép- és hosszú távon a sertéstenyésztés jó befektetés és kiváló lehetőség az UBM vertikumának növelésére és megerősítésére

– mondta Horváth Péter.

Görögország felé veheti az irányt a hazai agrármulti

Az UBM a továbbiakban is folytatja nemzetközi terjeszkedését. A cégcsoport a már folyamatban lévő kazahsztáni beruházása mellett tárgyalásokat folytat Görögország harmadik legnagyobb takarmánygyártó cégének akvizíciójával kapcsolatban is. Ennek keretében az UBM szándéknyilatkozatot írt alá a görög EL.VI.Z. A.E. takarmánygyártó vállalat tulajdonosával a cég 65 százalékos tulajdonrészének felvásárlásáról.

UBM részvény
Árfolyam: 1 100 HUF 0 / 0 %
Forgalom: 275 000 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.

Az UBM részvényei hétfőn 1100 forinton zártak a BÉT-en, és kedden is ezen az árfolyamon kötöttek rá ügyletet.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.