Az iráni csapások hatása az olajpiacra
Február 28-án, helyi idő szerint délelőtt 10 óra körül az Egyesült Államok és Izrael együttes erőivel megtámadta Iránt, miután a két nappal korábban kezdődő genfi tárgyalás nem hozta meg a várt eredményeket (Irán és a közvetítő Omán optimizmusa ellenére). A kezdeti csapásokban többek között meghalt az ország védelmi minisztere, az IRGC (Iszlám Forradalmi Gárda) parancsnoka, valamint Ali Hamenei legfelsőbb vezető is. Ezt követően Irán megtorlást ígért, ami el is kezdődött több Öböl menti országra mért válaszcsapásokkal.
Kulcsszerepben a Hormuzi-szoros
A régióban elhatalmasodó instabilitás talán az olajpiacra és az ahhoz kapcsolódó ellátási láncokra nyomja rá leginkább bélyegét globális mértékben. Az utóbbinál a legtöbb spekuláció a Hormuzi-szorost és az ott zajló olajszállítási útvonalak működőképességét övezi, ugyanis 15-20 millió hordónyi napi forgalmával a világtengeren szállított nyersolaj közel harmada és az LNG-szállítmányok ötöde itt halad át. Ennek
85-90 százaléka Ázsiába tartó export, azon belül a legnagyobb felvevőpiac Kína.
Peking már jelezte is aggályait a szoros lezárását illetően, és mindkét féltől a hajók átengedését kérte. Az Öböl menti olajmonarchiák fő bevételi forrásai – az olaj- és LNG-exportjaik – is veszélybe kerültek a Hormuzi-szoros lezárásával: Irán fenyegetésekkel, néhány hajóra mért csapással ellehetetlenítette az útvonalat – a jelenleg még csak elméleti szintű aláaknásítás tartósabb megoldás lenne.
Felmerül a kérdés:
Van-e alternatíva az olaj és energiahordozók szállítására és a globális energiaszükségletek fedezésére a tengeri kereskedelmi utakon kívül?
A vezetékes olajszállítás csak részben hárítja el az akadályt. A két valós alternatíva:
- az iraki stratégiai kőolajvezeték szíriai ága,
- a szaúd-arábiai Kelet–Nyugat olajvezeték, amelyet még az irak–iráni háború alatt hasonló diverzifikációs céllal építettek.
Csakhogy az előbbi vezeték kapacitása maximum 2,4 millió, az utóbbié pedig 5 millió hordónyi olaj, illetve a jelenlegi kihasználtságuk miatt csak bizonyos mennyiségű, 3-3,5 millió hordónyi többletolaj szállítására képesek, így még együttesen is csak a tengeri export töredékét fedeznék. Az iraki vezetéknél a működőképesség is kérdéses a hosszan tartó inaktivitás és a vezeték Iránhoz való közelsége miatt. Az Egyesült Arab Emírségekben található még a Habsan–Fudzsejra olajvezeték 1,5 milliós kapacitásával, viszont ez a Hormuztól 200 kilométerre található kikötőben végződik, és a szoroshoz való közelsége miatt nem garantált, hogy hosszú távon megbízható kerülő útként szolgálna.
Irán üzlettársait is sújtja
A szoros lezárása nemcsak Amerika és szövetségesei, hanem Irán és üzlettársai számára is súlyos következményekkel jár, ugyanis a jelentős mértékben szankcionált ország legfontosabb exporttermékei az olaj (57 százalék) és a gáz (25 százalék) – a teljes exportbevétel több mint 80 százaléka származik ezen két termékből. Irán olajkitermelése 90 százalékban szárazföldön zajlik, valamint eléggé erősen koncentrált a Perzsa-öböl partvonalán és az ország délnyugati, Irakkal határos részén. Az itt található Huzesztán tartomány adja az országban kitermelt nyersolaj 80 százalékát, amely nagyjából 2,5 millió hordó olaj naponta. A legnagyobb olajmezők, Ahvaz, Aghajari, és Marun, továbbá több olajfinomító is ebben a tartományban található. A legnagyobb tároló és exportközpont Harg szigetén található, ahonnan a Hormuzi-szoroson keresztül zajlott a kereskedelem. A napokban már voltak itt robbanások, viszont jelentősebb támadásra még nem került sor. Az iráni kőolaj inkább nehéz és savanyú, részben hasonló a Mexikói-öbölben és Venezuelában megtalálható kőolajhoz, így
valamelyest az Egyesült Államok és Venezuela tudna profitálni,
ha az Irántól függő országok részben tőlük importálnák olajszükségleteiket, különösen a megemelkedett olajár mellett. Ha Irán folytatni akarja a tengeri olajexportját a szoros lezárása után, az egyetlen B terve Jask kikötője, ami az Ománi-öböl partján fekszik. Ide a Goreh–Jask olajvezetéken keresztül akár napi 1 millió hordónyi kőolaj is érkezhet, amit aztán exportálni tudnak, viszont eddig csak részleges kihasználtsággal működött mind az olajvezeték (300 ezer hordó), mind az exportterminál. Jask hátránya ugyanaz, mint Fudzsejrának: mivel nagyon közel fekszik a Hormuzi-szoroshoz, könnyű célpont lenne, egy precíziós csapás megbéníthatná a teljes olajexportot.
A Hormuzi-szoros mellett érdemes lehet egy, az Arab-félsziget közelében fekvő másik tengerszorosra is figyelni.
A Vörös-tengerre vezető Báb el-Mandeb szoros 2023-ban már felkerült az elemzők térképére,
amikor Irán egyik proxijai, a húszik rakétákkal és drónokkal támadtak teher- és tankerhajókat. Itt a támadások előtt napi 8-9 millió hordónyi olaj hajózott át, azonban 2024-re felére csökkent a volumen. Mivel ezt az útvonalat Afrika megkerülésével ki lehet hagyni, ezért kisebb jelentőségű, azonban, ha a húszik ismét fokozzák támadásaikat – mint más iráni proxik, például a Hezbollah Libanonban –, akkor ez is szűk keresztmetszet lehet, ami tovább lassítja a tengeri olajkereskedelmet, felhajtva az árakat.
Kilőttek a tengeri fuvardíjak, nőhet az inflációs nyomás
A konfliktus kezdete után az atlanti- és csendes-óceáni LNG-szállítási díjak 40 százalékkal emelkedtek. Az öbölben rekedt hajók egyelőre inkább kivárnak, minthogy megkockáztassák a kijutást, hiába Trump ígérete, hogy szükség esetén az amerikai tengerészet kikíséri a beszorult hajókat.
A tankercégek rövid távon jól jártak a megugrott fuvardíjakkal,
azonban ha továbbra is zárva marad az öböl, a magas energiaárak és a hajóik korlátozott kihasználtsága negatívan hat a profitjukra. Az árazásukat megvizsgálva láthatjuk, hogy a piac jórészt számított egy ilyen mértékű amerikai hadműveletre, az év kezdete óta 30–90 százalékos árfolyam-növekedést könyvelhettek el, azonban a jelenlegi árazások egy relatíve gyors, a venezuelaihoz hasonlítható, néhány hetes beavatkozással számolnak; egy esetleges elhúzódó háború, amelyet Irán a proxijain keresztül fenn tudna tartani, javarészt nincs beárazva.
A predikciós piacokon jelenleg március végéig 30 százalékos, június végéig 68 százalékos valószínűséggel áraznak egy esetleges tűzszünetet.
Egy hosszan tartó konfliktusnak további implikációja lenne a magas olajár és gázár mellett az inflációs nyomás (főleg a nettó importőr országok esetében), globálisan a tengeri szállítási árak elszabadulása és (különösen) a termények esetében áremelkedés. Az USA-ban 10 dollárnyi áremelkedés a nyersolaj esetében, 0,3 százalékkal emelné meg a PCE-inflációt, a pesszimistább becslések pedig akár 120-150 dollár feletti olajárat vizionálnak júniustól, ha nem enyhül a nyomás a régióban.
Lépett az olajkartell
Az OPEC+ elköteleződött, hogy áprilistól 206 ezer hordóval megnövelik a napi kitermelést, hogy enyhítsék az iráni helyzet okozta energiasokk hatásait. Várhatóan ezt a mennyiséget tovább növelnék, ha egy elhúzódó háború megnehezítené az olajellátást, viszont az Öböl menti országok esetében a szállítás továbbra is kérdéses, jelenleg a tárolók feltöltésével próbálnak időt nyerni, hogy ne kelljen csökkenteni a termelést. Van, ahol már ez is kevés, Irakban 1,5 millió hordóval vágták vissza a napi volument. Irán – amely OPEC+ tag – mentesül ezektől a kvótáktól, ezért is próbálta az elmúlt években maximalizálni az exportált mennyiséget.
Az olajár szempontjából is az igazi kérdés:
Meddig fog tartani a konfliktus?
Trump szerint előzetesen négy-öt hétre számítanak, azonban „sokkal tovább is bírják folytatni”. Noha az amerikai elnök leszögezte, hogy nem fognak tárgyalni Irán vezetésével, vannak olyan elemzői várakozások, hogy akár néhány napon belül leülnek a tárgyalóasztalhoz a felek, hasonlóan Trump eddigi gyors és eladható sikereket hajszoló politikájához.
