BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az OMV részvételével megalakult Ausztria legnagyobb ipari konszernje

A világ negyedik legnagyobb petrolkémiai vállalata jött létre Bécsben. A Borouge Group International kapitalizációja 60 milliárd dollár. Az évek óta legnagyobb fúziós tranzakciót azonban beárnyékolja az iráni háború.

Miközben az iráni háború miatt egyre nagyobb az idegesség a tőkepiacokon, a vegyiparban történelmi léptékű üzlet zárult le, mégpedig éppen itt, nyugati szomszédunkban. 

OMV
Az OMV részvételével megalakult Ausztria legnagyobb ipari konszernje / Fotó: AFP

Az OMV és az ADNOC vegyipari óriást alapított 

A részben állami tulajdonban álló OMV osztrák energia- és vegyipari csoport, valamint a teljesen állami Abu Dhabi National Oil Company (ADNOC), illetve a – már szintén az ADNOC érdekeltségébe tartozó - észak-amerikai Nova Chemicals műanyaggyártó cég egyesülésével a héten létrejött ugyanis bécsi székhellyel és Borouge Group International (BGI) néven a legnagyobb osztrák ipari konszern, melynek kapitalizációja eléri a 60 milliárd dollárt.   

Osztrák szempontból az ügylet jóval jelentősebb, mint pusztán a leányvállalatok összeboronálása, hiszen az új poliolefingyártó vállalat a szegmens negyedik legnagyobb vállalata lesz globális összevetésben is. Csupán a kínai Sinopec és CNPC, valamint az amerikai ExxonMobil kapacitása nagyobb, ráadásul a két kínai vállalat lényegében csupán a belföldi piacára koncentrál.

Alfred Stern, az OMV vezérigazgatója, aki az emírségekbeli kollégájával, Khaled Salmeennel, az OMV felügyelőbizottságának tagjával írta alá a záródokumentumokat, valódi mérföldkőről beszélt. 

Az OMV és az XRG – az Adnoc befektetési ága – egyébként 50-50 százalékkal rendelkeznek az új vállalatban, amely három kontinensen fog működni, és szignifikáns szerepet játszik majd a kulcsfontosságú nemzetközi műanyagipari értékláncban.

A hangsúly a poliolefineken – elsősorban a polietilénen és a polipropilénen – lesz, amelyek a csomagolásban, a fogyasztási cikkekben, az orvostechnikában, a kábelrendszerekben, a járművekben és az építőiparban használt műanyagok. Ebben az üzletágban 

  • a méret, 
  • a nyersanyagokhoz való megfizethető hozzáférés 
  • és a globális értékesítési piacok 

a döntő versenyelőnyök közé tartoznak. Pontosan ezért egyesültek a cégek.

Az ipari logika világos: olcsó nyersanyagok a Közel-Keletről, technológiai és piacorientált támogatás Európában, valamint termelési és értékesítési jelenlét Észak-Amerikában. Az OMV a tranzakcióval egy további lépést tett új üzleti modellje felé, amely mind nagyobb mértékben támaszkodik a vegyiparra.

Fontos a bécsi székhely

Az a tény, hogy az új vállalati központ Bécsben található, több mint szimbolikus – véli a Der Standard.

Ausztria így nemcsak egy leányvállalat adminisztratív helyszínévé, hanem egy globális petrolkémiai vállalat hivatalos központjává is válik. A milliárdos beruházásokkal, az üzemi stratégiákkal, a portfóliókezeléssel és a nemzetközi terjeszkedéssel kapcsolatos döntések legalább részben itt születnek meg a jövőben. 

A felek eredetileg úgy tervezték, hogy idén a bécsi tőzsdére is bevezetik a BGI-t, ezt azonban – feltételezhetően az iráni háború miatt – elhalasztották. Az iráni háború kitörése és a Hormuzi-szoros de facto blokádja óta ugyanis a globális energia- és vegyipar egyik létfontosságú főútvonala súlyosan megsérült, ami egzisztenciális fenyegetést jelent a régió petrolkémiai iparára nézve is.

Pontosan itt rejlik a vegyes vállalat Achilles-sarka. A Borouge erősen exportorientált, nagy mennyiségű műanyag granulátumot kell megbízhatóan a globális piacokra szállítania. Ha ezeket az útvonalakat blokkolják, még a magas árak sem sokat segítenek. A termékek raktárban maradnak, az ellátási láncok felbomlanak, a piaci részesedés erodálódik.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.