BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Zuhanórepülésbe váltottak a Mol a részvényei

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Csökkenéssel zárta a szerdai kereskedést a BUX. Minden blue chip gyengült, a Mol búcsúzott a legnagyobb veszteséggel a parkettől.

A globális tőkepiacokon a három éve nem látott, évi 4,2 százalékos amerikai inflációs csúcs borzolta szerdán a kedélyeket, melyek megfeleltek ugyan a várakozásoknak – sőt a maginflációs adatok némileg jobbak is lettek a vártnál –, s a tőzsdék első reakciója is egy minirali volt, ám később újra lefordultak az indexek. Utóbbiban persze az iráni konfliktus újabb eszkalációja is szerepet játszott.

Mol
Zuhanórepülésbe váltottak a Mol a részvényei / Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

Európában is hasonló volt a helyzet, elmozdultak a tőzsdemutatók a kora délutáni mélypontról, ám például a DAX így is 0,7 százalékos mínuszban állt a pesti börze kicsengetésekor.

A BÉT-en a szerdai zárásra a BUX 0,9 százalékkal, 132 231 pontra esett.

BUX részvényindex
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.

Az azonnali részvényforgalom meghaladta a 25,2 milliárd forintot.

A blue chipek közül az OTP részvényárfolyama egész jól feljött a nap végére, s már csak egy 0,5 százalékos veszteség maradt, 40 150 forintos záróárral. 

OTP részvény
Árfolyam: 40 150 HUF 0 / -0,45 %
Forgalom: 15 381 080 310 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.

A Mol kurzusa viszont 2,4 százalékkal, kereken 3800 forintra zuhant, miközben a Brent típusú kőolaj hordónkénti ára 1,3 százalékkal, 92,60 dollárra nőtt. 

MOL részvény
Árfolyam: 3 800 HUF 0 / -2,36 %
Forgalom: 4 575 533 240 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.

A kora reggel remek hírt közlő Richter csak módjával került lejjebb, záróára 0,2 százalékkal, 11 820 forintra süllyedt. 

RICHTER részvény
Árfolyam: 11 820 HUF 0 / -0,17 %
Forgalom: 2 776 573 020 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.

A Magyar Telekom részvényei 2708 forinton búcsúztak a szerdai kereskedéstől, ami több mint 1 százalékkal múlja alul keddi záróárukat. 

MTELEKOM részvény
Árfolyam: 2 708 HUF 0 / -1,02 %
Forgalom: 2 009 473 018 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.

A többi tőzsdei cég közül a CIG Pannónia tűnt ki, amely ezen a borús napon 1,6 százalékkal, 315 forintra drágult.

Equilor Trader 

Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor! A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt. 

A forint nagyjából ott tartott délután öt körül, ahol az előző napot zárta. Az eurót 355,8 forint, míg a dollárt 308 forint körül jegyezték a bankközi devizapiacon.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.