Történelmi mélypontra süllyedt a babaváró részaránya a teljes lakossági hitelkihelyezésen belül idén februárban. Gergely Péter, a Biztos Döntés pénzügyi szakértője szerint az érdeklődés hiánya nem a bankok műve.
„Minden vonzerejét elvesztette a babaváró 2025 elejére” – fogalmazott Gergely Péter, a Bizto Döntés pénzügyi szakértője. A teljes lakossági hitelezés 2025. január–februárban közel 50 százalékkal bővült éves alapon. A folyósított – nem folyószámla jellegű – hitelösszeg
meghaladta az 500 milliárd forintot, és azon belül a lakáshitelek 46,7 százalékkal, a személyi kölcsönök 45,7 százalékkal emelkedtek.
Ezzel szemben
a babaváróból az év első két hónapjában 33,6 milliárd forint fogyott, ami 16 százalékos visszaesés a 2024-es szintekhez képest.
Januárban 1502, februárban pedig 1571 új szerződés köttetett, Gergely Péter szerint ennél kevesebb megállapodást csak 2023-ban tudtak tető alá hozni a bankok. Akkor viszont mindez annak fényében érthető volt, hogy a potenciális ügyfelek egy negyedévnyi forgalmat hoztak előre 2022 végére, mivel sokáig nem lehetett tudni, hogy a kormány meghosszabbítja-e az akkor még talán legsikeresebb családtámogatási konstrukciót. 2022 decemberében 7165 szerződést kötöttek a pénzintézetek – emlékeztetett a Biztos Döntés szakértője.
Ha a többi hitel teljesítményéhez mérik a babaváró hitel arányát, akkor 2023 februárjában jutottunk el a mélypontra. Az idei év második hónapjában a teljes kihelyezett, nem folyószámla jellegű lakossági hitelnek mindössze 6,6 százaléka volt babaváró hitel, de januárban is csak 6,8 százalékát tette ki a lakosság által felvett hiteleknek ez a termék.
Az eddigi mélypontot a már említett 2023 januárja jelentette, de akkor a teljes hitelpiac pangott, így a 7 milliárd forintnyi folyósított babaváró összeg akkor a még a teljes hitelpiac 7,8 százalékát adta.
Gergely Péter szerint a visszafogott kereslet meglepőnek tűnik annak fényében, hogy a támogatott lakáshitelek növekedése továbbra is jelentős: az év első két hónapjában 52,3 milliárd forintnyi támogatott hitelt vettek fel a polgárok, ami az MNB zöldhitelének 2022 év eleji felfutásának idejét leszámítva a legmagasabb érték a piacon.
A Biztos Döntés pénzügyi szakértője szerint a babavárót szexibbé kellene tenni, hiszen a CSOK Plusz támogatáshoz kiváló kiegészítő megoldást jelent, tökéletesen alkalmas például arra, hogy a bankok által a fiataloktól elvárt 10 százalékos önerőt biztosítsa.
A kereslet visszaesését a szakember nem hozza összefüggésbe a babaváró nem jó sajtójával, Gergely Péter szerint a politika által felkapott problémák (a halálozás miatt nem teljesülő gyermekvállalás utáni elszámolás) olyan csekély számú esetben jelent problémát, amelynek nem kellene, hogy érdemi hatása legyen a teljes igénybevételre.
A kereslet visszaesése a Biztos Döntés szakértője szerint a bankokon sem múlik – a pénzintézetek zöme továbbra is akciózik.
Az elmúlt napokban a CIB Bank – azon túl, hogy az igénylési életkort 20-ról 18 évre szállította le – május végéig meghosszabbította a babaváróhoz kapcsolt 180 ezer forintos ajándékpénz-akciót.
A Gránit Bank továbbra is 180 ezer forint ajándék pénzt ad folyósítás után, ha a hitelt április 30-ig igénylik és május végéig folyósítják. Ráadásul, ha a házaspár mindkét tagja új bankszámlát nyit a banknál, akkor még további 2-szer 40 ezer forintot kapnak.
Az Erste 150 ezer forint ajándék pénzt ad azoknak folyósítás után, akik a maximális 11 milliós babaváró hitelt igénylik. További feltétel, hogy a házaspár mindkét tagjának kell legyen aktív Erste-bankszámlája a hitel folyósításakor. Páros számlanyitásnál itt is további 80 ezer forint zsebelhető be.
A MagNet Bank is 150 ezer forint ajándék pénzt ad, ha a pár legalább 8 milliós babaváró hitelt igényel, és mindkettőjüknek a MagNet Banknál van bankszámlája.
Az UniCredit Bank 180 ezer forintos ajándék pénzt tartalmazó akciója június végéig vagy az akció visszavonásáig tart, illetve a hitel folyósítása augusztus végéig meg kell hogy történjen.
Gergely Péter szerint a babaváró esetében a keresletet alapvetően befolyásolhatja majd, mennyire kötik össze a bankok a terméket a CSOK Plusz hitellel – a megugró ingatlanpiaci árak mellett a Babaváró inkább valóban csak az önerő finanszírozására lehet elegendő – véli a Biztos Döntés pénzügyi szakértője.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.