BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Még sosem volt ilyen kedvező a diákhitel

Tavaly a szabadfelhasználású Diákhitel 1-et 6 százalékkal, míg a Diákhitel 2-őt 34 százalékkal több diák vette igénybe az egy évvel korábbinál.

Tavaly a szabadfelhasználású Diákhitel 1-et 6 százalékkal, míg a felsőoktatási képzési díjakra igénybe vehető Diákhitel 2-őt 34 százalékkal több diák vette igénybe az egy évvel korábbinál – mondta Magyar Péter, a Diákhitel Központ (DK) vezérigazgatója csütörtökön.

A vezérigazgató kiemelte, hogy

a havi maximum 70 ezer forintos keretig igényelhető, lakhatásra is felhasználható szabadfelhasználású Diákhitel 1 kamata jelenleg történelmi mélyponton, 1,99 százalékon áll, míg a kizárólag a felsőoktatási képzési díjakra igényelhető Diákhitel 2 továbbra is kamatmentesen vehető igénybe a kormány célzott kamattámogatásának köszönhetően.

Utóbbi az önköltséges hallgatókat érinti, és ezt 34 százalékkal többen vették igénybe az egy évvel korábbi adatokat nézve.

Fotó: MTI

Ismertette: a piacon egyedülálló módon a diákhitelek felvételéhez továbbra is elegendő az érvényes felsőoktatási jogviszony, sem hitelbírálatra, sem fedezetre nincs szükség és a hallgatói hitelek bármikor, ingyenesen előtörleszthetők.

Magyar Péter hangsúlyozta, hogy

a kormány családtámogatási intézkedéseinek köszönhetően már több mint 2000 édesanya diákhitelének engedte el 50 vagy 100 százalékos arányban a központ több mint kétmilliárd forint értékben.

A kormány döntése szerint bevezetik október 1-től a nyelvtanulási hitelt, amely 500 ezer forintig vehető igénybe. Induló kamata megegyezik a Diákhitel1-ével, de akkor éri meg igazán, ha a tanulás végén a diák sikeres nyelvvizsgát tesz, hiszen a nyelvvizsga megszerzése után 0 százalékossá válik.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy augusztus 1-jét követően ügyfélkapun keresztül személyes megjelenés nélkül is igényelhetők a hallgatói hitelek, illetve a termékekre vonatkozó minden információ megtalálható a központ honlapján.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.