Az energiacégek szárnyalhatnak idén az amerikai tőzsdén
Tavaly visszatért a változékonyság az amerikai tőkepiacokra, a befektetők a Fed szigorodó monetáris politikája és Donald Trump Kínával folytatott kereskedelmi háborúja miatt is aggódhattak.
A vezető amerikai tőzsdeindexek közül
– szerepel a MarketWatch összesítésében.
Gyógyszeripari cégek a Dow csúcsán
A legnagyobb iparvállalatokat tömörítő Dow 30 részvénye közül csak 13 tudott erősödni tavaly,
a legnagyobb árfolyamnyereséget a Merck & Co. érte el, részvényei 35,8 százalékkal emelkedtek.
Jól ment egy másik gyógyszeripari óriásnak, a Pfizernek is, amely 20,5 százalékkal növelte értékét. A nagy nyertesek között van még a Microsoft (18,7 százalék), a Nike (18,5 százalék) és a Visa (15,7 százalék is).

A Dow Jones óriáscégei közül
a Goldman Sachs számára volt a legborúsabb a 2018-as esztendő.
A világ egyik legnagyobb befektetési bankja 34,4 százalékot zuhant. Gyenge évet zárt az IBM is, az informatikai cég részvényei közel 26 százalékot veszítettek értékükből, a DowDuPont vegyipari vállalat értéke pedig szintén negyedével csökkent.
Az AMD az S&P 500 tavalyi királya
Az amerikai gazdaság meghatározó cégeit tömörítő S&P 500-index vállalatainak kétharmada, 329 cég értékcsökkenéssel zárta 2018-at, és a mutató maga is számottevő, hatszázalékos veszteséggel fejezte be az évet. Kiemelkedő árfolyamnyereségre azért persze ennek ellenére is van példa.
A kevés felülteljesítő cég közül kiemelkedik az AMD: a mikrocsipgyártó részvényeinek árfolyama mindenkit megelőzve, 80 százalékkal erősödött az elmúlt évben.
Remek éve volt az orvosi implantátumokat gyártó Abiomednek és a kiberbiztonsági szolgáltatásokkal foglalkozó Fortinetnek is, előbbi 74, utóbbi 61 százalékos emelkedésnek örülhetett 2018 végén. Ötven százaléknál nagyobb erősödést ért el az Advanced Auto Parts autóalkatrész-gyártó és a TripAdvisor internetes turisztikai cég is.

A tíz legnagyobb felértékelődést mutató vállalat között van még a Chipotle gyorsétteremlánc, az elektronikus tesztberendezéseket gyártó Keysight és az IBM egyik leányvállalata, a Red Hat szoftvergyártó is. Negyven százalék feletti erősödéssel a top 10 tagja még az O'Reilly Automotive autóipari, valamint az orvosi eszközöket előállító Boston Scientific is.
Pofont kapott a szépség- és a divatipar
A legnagyobb zuhanást a Coty szépségipari vállalat szenvedte el, a cég részvényeinek értéke harmadára zsugorodott 2018-ban,
de minden bizonnyal sikeresebb új évben reménykedik a Mohawk Industries padlógyártó is, amely 58 százalékot zuhant tavaly. A harmadik leggyengébb eredmény az L Brands divatcég nevéhez fűződik, a Victoria's Secret márkát is birtokló vállalat részvényei 57 százalékkal estek egy év alatt. A General Electric konglomerátum pedig szintén hasonló értékvesztést volt kénytelen lenyelni. Mellettük még legalább féltucat vállalat részvényének értéke feleződött meg a mögöttünk hagyott év során.
Ezek lehetnek a Wall Street idei kedvencei
A medvepiacot emlegetők gyarapodó tábora és a főbb tőzsdeindexek év végi zuhanása ellenére a FactSet által megkérdezett elemzők 2019-ben is látnak fantáziát a tőzsdei cégekben.
A Dow Jones 30 vállalta közül nyolcat ajánl vételre a tőzsdei elemzők legalább háromnegyede.
A megkérdezett szakemberek körében szinte teljes az egyetértés abban, hogy a Visa és a UnitedHealth Group részvényeit venni kell 2019-ben.
A pénzügyi cégtől 24, az egészségügyi szolgáltatásokat és biztosításokat kínáló vállalat papírjaitól 23 százalékos erősödést várnak idén. Tízből kilenc elemző a Microsoftot is jó 2019-es befektetésnek tartja, melynek részvényei szintén 24 százalékkal kerülhetnek feljebb. Mellettük még a Dow 2018-as „sztárja”, a Merck & Co., valamint a Boeing, a DowDuPont, a McDonald's és a Chevron szerepel a túlnyomó többségben vásárlásra ajánlott részvények között.

Az S&P 500 egyes vállalataitól még a fentieknél is kiugróbb áremelkedésre számítanak a tőzsdei elemzők, akár 50-70 százalékos árfolyamemelkedést is reálisnak tartanak tucatnyi vállalati részvénynél.
Az alábbi cégektől várható szárnyalás az elemzői vélekedések alapján (zárójelben a 2019-re várt árfolyamemelkedés):
Leginkább az energetikai cégektől várnak tehát kiugró növekedést a Wall Street-i szakemberek, a top 10-es listán hat olajipari vállalat mellett két gyógyszer-, illetve egy autóipari vállalat, és egy pénzügyi cég szerepel.

A még nagyobb kockázatokat kedvelő befektetők a közepes- és alacsony kapitalizációjú cégek között is válogathatnak, itt akár két-háromszoros felértékelődésre is sor kerülhet egyes részvények esetében, ha hihetünk az elemzői prognózisnak. A közepes méretű cégek közül a Callon Petroleum részvényárfolyama vehet repülőrajtot – 118 százalékkal erősödhet az év során.
A kisebb piaci tőkeértékű vállalatok körében pedig az energiaiparban tevékenykedő Nabors Industries, illetve a tanácsadó és mérnöki szolgáltatásokat kínáló Tetra Technologies lehet a legnagyobb nyertes, mindkét cég papírjaitól 250 százalék feletti növekedést várnak.