Csökkenéssel zártak az európai tőzsdék
Az amerikai-kínai kereskedelmi háború kiszélesedése miatti aggodalmak, valamint az olaszországi és brit előrehozott parlamenti választások kilátásai keményen odacsaptak az európai tőzsdéknek pénteken, miközben a kockázatkerülés jegyében a biztonságos menedék szerepét betöltő eszközökbe menekült a tőke. Az arany az utóbbi három év legjobb hetét tudhatja mögött, a japán jen dollárhoz viszonyított árfolyama nyolchavi csúcsra nőtt, és emelkedtek a kötvényárak.
Milánóban 2,48 százalékkal, Madridban pedig 1,25 százalékkal csökkent az irányadó tőzsdemutató. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,84 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,82 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 1,23 százalékkal esett.
Pozitívan zárt a Budapesti Értéktőzsde
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 0,56 százalékos emelkedéssel zárt.


