A szlovén kormány döntése szerint kárpótlás jár a gáz- és áramszolgáltatóknak, mert január 1-jétől csak korlátozott áron értékesíthetik az energiát – közölte Bojan Kumer infrastrukturális miniszter a kabinet ülése után.

A tárcavezető kiemelte: két rendeletet fogadtak el az energiaszolgáltatók veszteségeinek megtérítésére, 

a teljes csomag értéke évi 340-350 millió euró.

A kabinet még decemberben határozott arról, hogy január 1-jétől a villamos energia legmagasabb nappali kiskereskedelmi ára 207 euró, az éjszakaié 148,5 euró lehet megawattóránként, egységes tarifa esetén pedig 186 euró. A földgáz maximális kiskereskedelmi ára pedig 95 euró megawattóránként. A tárcavezető hozzátette: a piacszervező vállalatot, a Borzent jelölték ki a szolgáltatók kártalanítási igényeinek feldolgozására, valamint a támogatások kifizetésére. 

A kabinet döntött a összegéről is, az idén nettó 100 euróval lesz magasabb, mint tavaly, vagyis mindenki, aki minimálbérre van bejelentve, havi 878 eurót vihet haza. Tavaly októberi számítások szerint a létminimum küszöbértéke 670 euró volt, decemberben pedig elérte a 10,3 százalékot az éves