Vélemény

Mindig szükségünk lesz a párizsi megállapodásra

„Sosem értük volna el a mostani szél- és napenergia-költségeket, ha a kezdetben magas kiadásokkal járó megújuló energiaforrások nem kaptak volna jelentős szubvenciókat” – írja Adair Turner, az Új Közgazdasági Gondolkodás Intézetének (Institute for New Economic Thinking) elnöke, a brit pénzügyi felügyelet volt vezetője.

Már döntöttek 360 milliárd forint sorsáról

Pálinkás József a Világgazdaságnak adott interjúban beszélt többek között a szegedi lézerközpont hasznosításáról és a fiatal szakemberek itthon tartásáról.

Euró: Grál vagy mumus?

Lassan két évtizedes története alatt sok jót és sok rosszat megtanultunk az euróról – állítja Felcsuti Péter.

A világgazdaság 2067-ben

Miközben arra számítunk, hogy a krízisek folytatódnak a közeljövőben, azzal kapcsolatban alig alakult ki konszenzus, hogy mi fog következni hosszabb távon.

Demográfiai csapdában

„Magyarországon jelenleg a születési és a halálozási jelzőszámok is kedvezőtlenebbek az EU-átlagnál és a többi visegrádi országnál, miközben eltűnt a korábbi időszakra jellemző pozitív vándorlási egyenlegünk is” – írja Bartha Attila, az MTA PTI kutatója.

Brazília argentin pillanatai

„A brazil gazdaság egy ideje szabadesésszerűen zuhan vissza” – írja Dani Rodrik, a Harvard Egyetem közgazdász- professzora és Filipe Campante, a Harvard Egyetem docense, közgazdásza.

Száz év eladósodottság

Gabriel García Márquez kolumbiai nemzetiségű volt, ám a mágikus realizmus mestereként nagyra tartotta volna Argentína nemrégiben meghozott döntését.

Világgazdaság Piactér