Dánia egy leegyszerűsített, halványított mintázatú mezkészlettel szerepel a 2022-es katari labdarúgó-világbajnokságon. Az ország ezzel tiltakozik Katar emberijog-sértései, illetve a külföldi munkavállalókkal szembeni bánásmód ellen. Emberijog-védő csoportok már többször jelezték, hogy az ázsiai államban olyan rossz körülmények között foglalkoztatják a külföldieket, hogy 2021-es becslések szerint 6500 munkavállaló vesztette az életét az országban a vébépályázat megnyerése óta – írta meg a BBC. Ez a szám a katari nagykövetségek által közölt adatokon alapult.

denmark soccer jersey, dán, fori, labdarúság, mez,
Fotó: worldsoccertalk.com

A katari kormány úgy véli, hogy a Guardian által lehozott halálozási adatok összesítése teljes mértékben félrevezető. 

Állításuk szerint a halálozási adatokba olyan eseteket is beleszámoltak, amik nem köthetők egyetlen a világbajnoksághoz tartozó projekthez sem. 

A kabinet elmondása alapján 2014 és 2020 között 37 ember vesztette az életét a focivébéhez tartozó építkezéseken, és közülük csak három volt a munkálatokhoz köthető. Ezzel szemben a BBC Arabic azt állította, hogy bizonyítékokat talált azzal kapcsolatban, hogy a katari kormány elsikálja a külföldi dolgozók haláleseteinek nagy részét.

Buszok ármádiájával szimulálták a várható csúcsforgalmat Katarban

Ez volt a legnagyobb ilyen jellegű tesztüzem, amely nagy sporteseményhez köthető. Olyan nap is lehet, amikor háromszázezer drukker szállítását kell megoldania a tömegközlekedésnek.

Dánia a pályán demonstrál

A Dán Labdarúgó-szövetség a Hummel sportszergyártóval megegyezett abban, hogy a válogatott olyan mezeket visel a világbajnokságon, amellyel a cég és a nemzet is kifejezésre juttathatja nemtetszését a katari emberijog-sértések miatt.

A dán válogatott így két garnitúra mezben szerepel majd az eseményen, egy teljesen piros és egy teljesen fehér szettben. Emellett egy harmadik, teljesen fekete mezkészlet is rendelkezésére áll, amivel az elhunytak iránti gyászt igyekszik kifejezni az ország. Ezzel együtt 

a dán csapat szponzorai beleegyeztek, hogy a demonstráció részeként eltávolítják a logóikat a mezekről, 

ezzel csatlakozva a Katarral szembeni kritikus üzenethez. A dresszeken a dán címert is elhalványítják, annyira, hogy az éppen csak észrevehető lesz a homogén, egyszínű felületen.

A Hummel sportszergyártó közleményében azt írta, 

nem akar látható lenni egy olyan rendezvényen, ami emberi életek ezreibe került.

A világbajnokságot szervező Katar 2022 legfelsőbb bizottsága vitatta a Hummel migráns munkavállalókkal kapcsolatos kijelentéseit. Mint írták, elutasítják azokat a vádakat, miszerint nem fordítanak teljes figyelmet a munkások védelmére. Hozzátették, hogy a vébéhez tartozó infrastruktúra kiépítésében ezer dolgozó vesz részt, akinek az egészsége és biztonsága prioritást élvez. A bizottság arra kérte a Dán Labdarúgó-szövetséget, hogy folytassa az egyeztetést a verseny szervezőivel, és a megbeszélések eredményeit közvetítse a rendkívül kritikus hangot megütő Hummel felé.

Denmark v Austria: UEFA Nations League - League Path Group 1 COPENHAGEN, DENMARK - JUNE 13: A flag of Denmark  during the UEFA Nations League League A Group 1 match between Denmark and Austria at Parken Stadium on June 13, 2022 in Copenhagen, Denmark. (Photo by Robbie Jay Barratt - AMA/Getty Images)
Fotó: Robbie Jay Barratt – AMA / Getty Images

Hogyan reagáltak más nemzetek?

Dánia már korábban is kijelentette, hogy nyomást helyez a FIFA-ra az emberi jogi aggályok miatt, de 

más országok is terveznek kisebb demonstrációkat a rendezvényen.

Az angol válogatott kapitánya, Harry Kane már jelezte, hogy OneLove feliratú karszalagot akar viselni a világversenyen. Ez egy Hollandia által indított kampány része, ami a sokszínűség és a befogadás előmozdításáról, valamint a diszkrimináció elleni küzdelemről szól. Belgium, Dánia, Franciaország, Németország, Norvégia, Svédország, Wales és Svájc is támogatja a kezdeményezést.

A német lakosság majdnem fele nem akarja, hogy a válogatott részt vegyen a katari vb-n

A dpa német hírügynökség által megrendelt reprezentatív felmérés szerint az emberek 48 százaléka ellenzi a Nationalelf vb-szereplését amiatt, hogy a közel-keleti országban az építkezések során a rendezők megsértik a vendégmunkások jogait, emellett több haláleset is történt a nem megfelelő munkakörülmények miatt.

Katart erősen bírálták az ország emberi jogi helyzete miatt, beleértve a szigorú LMBTQ-ellenes törvényeket és a migráns munkavállalókkal való bánásmód miatti aggodalmakat. A  vébé főtitkára márciusban ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta a BBC-nek, hogy a kritikák rossz tájékoztatáson alapulnak. Hozzátette, hogy 

egy nemzetnek sem szabad bocsánatot kérnie azért, mert megrendez egy ekkora volumenű világeseményt. 

A rendezvényre hét stadion épült, valamint új repülőtér, új utak és mintegy száz új szálloda. A katari kormány szerint 30 ezer külföldi munkavállalót vettek fel a stadionok megépítésére. A legtöbben Bangladesből, Indiából, Nepálból és a Fülöp-szigetekről érkeztek.

Kiakadt az egykori focista a katari vb-re a melegjogok miatt

Oliver Bierhoff szerint elfogadhatatlan, ahogy az idei labdarúgó-világbajnokságot rendező ország bánik a melegekkel.