Sportgazdaság

Véget kell vetni a sportolók politikai alapú diszkriminálásának

Véget kell vetni a sportolók politikai alapú diszkriminálásának, és vissza kell engedni a oroszokat, valamint a fehéroroszokat nemzetközi versenyekre – véli a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség elnöke. Umar Kremljov arra kéri a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, hogy vizsgálja felül korábbi állápontját, ami miatt az orosz sportolókat elvágták a legtöbb versenytől. A NOB szerint az IBA nem tesz eleget a kötelezettségeinek, ezért a 2028-as játékok programjából ki is vették az ökölvívást.

A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) orosz elnöke szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak véget kell vetnie a sportolók politikai alapú diszkriminálásának, és hangoztatta, hogy honfitársait minden nemzetközi szövetségnek mielőbb vissza kell engednie a versenyekre. Hasonló bánásmódot sürgetett az ukrajnai háborúban Oroszországot támogató Fehéroroszország sportolóit illetően is.

461426295
Fotó: Alberto Pizzoli / AFP

Umar Kremljov a hétvégén szorgalmazta a NOB-álláspont megváltoztatását, kijelentésével tovább élezve az IBA és NOB hosszú ideje fennálló szembenállását.

Itt az ideje, hogy Oroszországból és Fehéroroszországból minden sportoló részt vehessen sportága minden hivatalos versenyén, országát képviselve. Mind a NOB-nak, mind a nemzetközi szövetségeknek meg kell védeniük minden sportolót, akikkel szemben nem szabad hovatartozáson alapuló megkülönböztetést alkalmazni 

– fogalmazott az IBA vezetője.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság február 28-án azt javasolta a nemzetközi sportszövetségeknek, hogy az ukrajnai háború miatt akadályozzák meg az oroszok versenyeken való részvételét. Jó néhány sportági szövetség egyetértett az ajánlással, és 

Oroszország elveszítette azt a jogot is, hogy versenyeket rendezzen különböző sportágakban. 

Március 4-én az IBA is megtiltotta az orosz sportolóknak a szervezet égisze alatt zajló nemzetközi versenyeken való részvételt, bár Kremljov most azt is hangoztatta, hogy támogatja a kirekesztett bokszolók visszatérését az IBA-eseményekre.

Fotó: Miguel Medina / AFP

A 39 éves Kremljov szeptember utolsó vasárnapján megőrizte a posztját úgy, hogy az elnökválasztás megtartását a jereváni rendkívüli kongresszus küldöttei leszavazták. Harminchat igen és négy tartózkodás mellett százhatan foglaltak állást amellett, hogy nincs szükség választásra, ennél fogva Kremljov megtartotta a posztját, amelyet 2020 decemberében foglalt el. Az elnököt május 14-én egyszer már megerősítették a pozíciójában, ám akkor meg úgy maradt az IBA élén, hogy ő volt az egyetlen jelölt a posztra, miután valamennyi vetélytársát visszaléptették.

Dánia keményen beleáll Katarba az emberijog-sértések miatt

Több ország mellett Dánia is demonstrálni fogja ellenérzését a katari labdarúgó-világbajnoksággal kapcsolatos emberijog-sértésekkel kapcsolatban. Jogvédő csoportok állításai szerint több ezer külföldi vendégmunkás vesztette életét a vébéhez tartozó infrastruktúra kiépítése közben, főként a rossz körülmények és a biztonság hiánya miatt. Katar tagadja a vádakat, állításuk szerint a kritikusaik a vébéprojektekhez nem köthető halálozásokat is beleszámolták a közzétett számaikba.

Kremljov megválasztása előtt, majd az után is a NOB többször adott hangot aggodalmának az IBA irányításával, pénzügyi és sportszakmai működésével kapcsolatosan, 

kifogásolta például, hogy a nemzetközi bokszszövetségnek – az ukrajnai háború kirobbanása óta – a Gazprom orosz állami olajvállalattól való pénzügyi függetlenedése még mindig nincs megoldva.

A magyarok fele 3 óránál is kevesebbet mozog hetente

Magyarországon a születéskor várható átlagos élettartam 2021-ben 74,5 év volt, miközben az átlaga ennél 5,6 esztendővel magasabb.

A NOB szeptember elején egyszerűbb olimpiai kvalifikációs rendszert hagyott jóvá az ökölvívók számára a 2024-es párizsi olimpiára. Az új szisztémát azt követően fogadta el a bizottság, hogy 

megfosztotta az IBA-t a két év múlva esedékes ötkarikás játékok boksztornája szervezésének és rendezésének jogától. 

A testület szerint az IBA nem tesz megfelelő erőfeszítéseket a NOB végrehajtó bizottsága által előírt reformok végrehajtására, így a sportág változatlanul nem szerepel a 2028-as Los Angeles-i játékok programjában.

A tavaly nyári tokiói olimpia boksztornáját az IBA kezéből kivéve a NOB, és teljesen saját szervezésben bonyolította le. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság szeptember 8-i állásfoglalásában leszögezte, hogy 

az ökölvívás jövőjét illetően nagyon komolyak az aggodalmai.

Tojáslabda és gurulós foci: így épül fel az amerikai sportrendszer – VG Podcast

A közösségi média egyre közelebb hozza egymáshoz a különböző sportkultúrákat. A legtöbb rajongónak lehet, hogy fel sem tűnik egy meccs közben, de az európai és az észak-amerikai sportrendszer felépítése jelentős mértékben eltér egymástól. Miközben az USA-ban látszólag minden a pénzről szól, addig az öreg kontinensen egy sportegyesület sokak számára a vallási fanatizmussal egyenlő. A tengerentúli sportrendszerről Éless Dénes sportmarketing-szakértővel beszélgettünk a VG Podcastben.

 

Nemzetközi ökölvívó Szövetség háború sport Oroszország sportgazdaság ökölvívás olimpia NOB Nemzetközi Olimpiai Bizottság
Kapcsolódó cikkek