BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Döbbenet: a FIFA elnöke a katari vébét kritizálókat osztotta ki

Gianni Infantino megvédte a rendező országot, ahol érdekes módon ingatlannal is rendelkezik.

Egy nappal a katari világbajnokság rajtja előtt kettős mérce alkalmazásával vádolta meg a nyugati országokat Gianni Infantino, a Nemzetközi Ladarúgó-szövetség (FIFA) elnöke. „Úgy gondolom, hogy amit mi európaiak az elmúlt háromezer évben világszerte tettünk, azért az elkövetkező háromezer évben bocsánatot kell kérnünk, mielőtt elkezdünk másoknak erkölcsi tanácsokat osztogatni” – fogalmazott szombati, al-rajjáni sajtótájékoztatóján az 52 éves, olasz-svájci sportvezető. Hozzátette: szomorú a kettős mérce alkalmazása miatt.

Fotó: AFP

Katar évek óta a bírálatok kereszttüzében áll az emberi jogok sárba tiprása és a külföldi munkavállalók nem megfelelő életkörülményei miatt. Az emírség kormánya visszautasítja ezeket a vádakat. 

Hány nyugati befektető, amely milliárdokat kapott Katartól, hány emelte fel a szavát a külföldi munkások jogaiért? Egy sem 

– mondta a FIFA elnöke. „Ki törődik a munkásokkal? Ki? A FIFA igen, a futball igen, a világbajnokság igen, és az igazat megvallva, Katar is” – mondta Infantino. 

Vb 2022: aggódnak a szponzorok Katar miatt, cserbenhagyta őket a FIFA

Egyre több szponzor érzi úgy a hírek szerint, hogy szerződésszegés történhetett a világbajnokság kezdete előtt.

A dohai lakóhellyel is rendelkező elnök hozzátette: nem érti, hogy miért nem ismerik el az országban történt pozitív változásokat. „Képmutató az ilyen egyoldalú kioktatás” – fogalmazott, miután a következő szavakkal kezdte a sajtótájékoztatóját:

Ma nagyon erős érzéseim vannak. Ma katarinak érzem magam, ma arabnak érzem magam, ma afrikainak érzem magam. Ma homoszexuálisnak érzem magam. Ma fogyatékkal élőnek érzem magam, ma bevándorló munkavállalónak érzem magam.

A december 18-ig tartó vb vasárnap a Katar–Ecuador nyitómérkőzéssel veszi kezdetét.

Orbán megy, Macron csak egy feltétellel, a kanadaiak viszont ezúttal is távol maradnak

A magyar miniszterelnök az elmúlt 24 évben egy vb-döntőt sem hagyott ki.

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.