Az argentin támadó, Lionel Messi szombaton játssza utolsó mérkőzését a Paris Saint-Germain (PSG) színeiben a Clermont ellen – mondta Christophe Galtier edző csütörtökön. 

Az a megtiszteltetés ért, hogy a futballtörténelem legjobb játékosát edzhetem. Ez lesz az utolsó meccse a Parc des Princesben, és remélem, hogy kitörő örömmel fogadják majd a pályán

– fogalmazott Galtier csütörtökön a Reuters szerint

Fotó: AFP

A Világgazdaság megírta, hogy a PSG nem hajlandó meghosszabbítani  a szerződését az argentin világbajnok és hétszeres aranylabdás labdarúgóval, Lionel Messivel. A francia csapatnál az verte ki a biztosítékot, hogy Messi a Lorient elleni 3-1-es vereséget követően elutazott Párizsból Szaúd-Arábiába. Engedély nélkül maradt távol a csapat edzéséről, ami megbocsáthatatlan vétségnek minősült. Ezt csak tetézi, hogy a klasszis nem pihenni ment az arab országba, hanem új szerződésének az előkészítését intézte. 

Jelenleg nagy esély van Messi szaúdi kalandjára, de állítólag a sztár mérlegeli a lehetőségeit. A hírek szerint szeretne visszatérni a Barcelonához, illetve az Inter Miamitól is ajánlatra vár. Ennek ellenére a szaúdi kormány elszántnak tűnik azzal kapcsolatban, hogy az országba csábítsa a klasszist, különösen úgy, hogy a liga jelenlegi húzóneve, Cristiano Ronaldo a távozás szélén van.

Áll a bál Párizsban: a PSG drukkerei körbevették a székházat, Messi ellen tüntetnek

A drukkerek Messit szidták kórusban, így valószínűleg nincs visszaút az argentin kiválóság számára. A hírek szerint az is meglepő lenne, ha egyáltalán még egyszer magára húzná a klub mezét.