BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az ukránok meggondolták magukat, mégis részt vennének a 2024-es párizsi olimpián

Bár korábban törvényben tiltották meg az ukrán sportolóknak, hogy oroszokkal versenyezzenek, most akár ez is elképzelhető. Az ukrán jogszabály szerint, ha egy orosz sportoló a nemzeti jelképeivel versenyez, illetve nyíltan támogatja az Ukrajna elleni háborút, akkor az ukrán atléták nem léphetnek ringbe ellene. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság ugyan nem küldött meghívót Oroszországnak és Fehéroroszországnak a jövő évi ötkarikás játékokra, de semleges színekben lehetővé tenné számukra a versenyzést. Látszólag ez a megoldás az ukránoknak is megfelelhet.

Vadim Hutcajt ifjúsági és sportminiszter szerint Ukrajna fontolgatja, hogy mégsem bojkottálja a jövő nyári párizsi olimpiát, ha Oroszország és Fehéroroszország nem vehet részt az eseményen, és sportolóik csak semleges színekben versenyezhetnek. A politikus elmondta, nyitottak az álláspontjuk enyhítésére, bár egyelőre nem döntöttek róla. Hozzátette, megbeszéléseket folytatnak a sportági szövetségeik vezetőivel és a sportolóikkal a témában.

UKRAINE-RUSSIA-CONFLICT-WAR-SPORT-BOYCOTTMinister of Youth and Sports of Ukraine Vadym Huttsait (alternative spelling Vadym Gutzeit) speaks during an interview with AFP in Kyiv on April 11, 2023, amid the Russian invasion of Ukraine. Ukraine will keep up pressure on the International Olympic Committee to prevent Russians from taking part in the Paris games next year, the country's sports minister said on April 11, 2023. (Photo by SERGEI CHUZAVKOV / AFP)
Az ukrán ifjúsági és sportminiszter, Vadim Hutcajt.
Fotó: AFP

Az ukrán sportvezetés januárban közölte, hogy az országot sújtó háború miatt sportolói bojkottálhatják az olimpiát, ha a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) úgy dönt, hogy bizonyos feltételek teljesítése esetén Oroszország és szövetségese, Fehéroroszország versenyzői visszatérhetnek a nemzetközi porondra, semleges színekben. Az egyik ilyen feltétel, hogy a két ország versenyzői ne támogassák aktívan az ukrajnai háborút, és ne álljanak kapcsolatban a fegyveres erőkkel, illetve nemzetbiztonsági szervekkel.

Rengeteg pénzzel ösztönöznék a francia sportolókat az olimpiai aranyéremre

A 2024-es párizsi olimpián sokkal többet fizetnek egy éremért a francia sportolóknak, mint eddig bármikor. Az aranyérem 30 millió forintot érhet az atlétáknak, az ezüst 25, a bronz pedig 19 milliót. Franciaország azt tűzte ki célul, hogy a hazai rendezésű olimpián az első ötbe kerülnek az éremtáblán. Ez 1948 óta nem sikerült az országnak.

A NOB végrehajtó bizottsága végül március 28-án fogalmazta meg javaslatát, miszerint semlegesként engedjék vissza a két ország sportolóit a nemzetközi versenyekre. 

A semlegesség azt jelenti, hogy a sportolók nem használhatják nemzeti szimbólumaikat, és ha győznek, nem játsszák le nekik a himnuszukat.

Vadim Hutcajt szerdán kiadott rendelete egyértelműen megtiltja az ukrán állampolgároknak, hogy orosz és fehérorosz sportolókkal versenyezzenek, ha az utóbbiak a nemzeti lobogójukat használják. Bár a rendelet nem szól arról, mi a teendő, ha az oroszok és a fehéroroszok semlegesként versenyeznek, az olimpiai bajnok birkózó, Zsan Belenyuk – aki a tokiói döntőben Lőrincz Viktort győzte le –, az ukrán parlament tagjaként elmondta, 

ezzel ismét megnyílt az út sportolóik előtt, hogy nemzetközi eseményeken induljanak, olimpiai kvótát szerezzenek, és felkészüljenek a párizsi játékokra.

A NOB már július 13-án bejelentette, hogy Oroszország és Fehéroroszország nem kapja meg a párizsi olimpiára szóló meghívót, és ezt szerdán – amikor 203 ország olimpiai bizottságának kiküldte az invitálást – megerősítette.

Thomas Bach NOB-elnök múlt szerdán azt mondta, 

nehéz elképzelni, hogy a szervezet októberi ülése előtt döntsenek az oroszok és a fehéroroszok semlegesként való részvételéről.

A párizsi ötkarikás játékokat 2024. július 26. és augusztus 11. között rendezik.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.