Ma este 18.45-kor a szerb FK Csukaricski ellen kezdi meg szereplését a harmadik számú európai kupasorozat, a Konferencia-liga (EKL) csoportkörében a Ferencváros labdarúgócsapata. Orosz Pál vezérigazgató szerint kimondottan a továbbjutás a cél, ehhez pedig hazai pályán szinte kötelező legyőzni az első riválist, amely papíron a leggyengébb ellenfél az olasz Fiorentinát és a belga Genket is felvonultató négyesben. A 48,2 millió eurós (18,64 milliárd forint) játékoskerettel rendelkező magyar rekordbajnoknak veretlenül kellene megnyernie a négyesét, hogy újabb egymilliárd forintot kaszáljon.

Több mint 193 millió forintot kap az FTC, ha legyőzi ma este a Csukaricskit. Fotó: Szabó Miklós / Nemzeti Sport

 

Milyen formában van a Ferencváros?

A játékosként Bajnokok Ligája- (BL)győztes és világklasszis szerb Dejan Sztankovics nehéz örökséget vett át, mert elődje, Máté Csaba vezetésével a Fradi tíz meccséből nemcsak megnyert kilencet, hanem kifejezetten szórakoztató és gólerős futballal rukkolt elő (a tíz mérkőzésen a gárda 39-szer volt eredményes). Szombaton a megyei első osztályban szereplő Nagyecsed nem okozott gondot neki a Magyar Kupában, a nyolcgólos győzelemből viszont nehéz messzemenő következtetéseket levonni, mert az új szakvezető a válogatott focistáknak, így Dibusz Dénesnek és Varga Barnabásnak pihenőt adott.

 

Mit kell tudni a Csukaricskiről? 

A története első főtáblás mérkőzésére készülő Csukaricski az elmúlt hétvégén figyelemre méltó eredményt ért el, miután a szerb első osztályban 2-1-re legyőzte a címvédő és Bajnokok Ligája-résztvevő Crvena zvezdát, így hét forduló után 12 ponttal az ötödik helyen áll. Érdekesség, hogy a belgrádiak a mieinkhez hasonlóan túl vannak már egy edzőváltáson: a bosnyák Dusan Kerkez helyét Igor Matics vette át augusztus 15-én.

Noha a vendégek túl nagy nemzetközi tapasztalattal nem rendelkeznek, mégis találkoztak már magyar csapattal az európai porondon: 2016-ban az Európa-liga második selejtezőkörében a Videoton 3-1-es összesítéssel búcsúztatta őket.

A szerb Super liga negyedik legértékesebb játékoskerete egyébként a Csukaricskié 21,80 millió euróval (8,39 milliárd forint)

a Crvena zvezda, a Partizan és Topolya mögött. Az együttes legdrágább labdarúgója címen hárman osztoznak: a csapatkapitány Marko Docsics, a ghánai jobbszélső, Samuel Owusu, valamint a balhátvéd Nemanja Tosics egyaránt 2 millió eurót (769,77 millió forint) ér. Tíz külföldit foglalkoztatnak, a 30 fős állomány életkora 24,3 év. Bronzérmesként a belgrádiak az Európa-liga rájátszásába kapcsolódtak be, ott viszont 6-1-es összesítéssel alulmaradtak a görög Olimpiakosszal szemben, így kerültek át a harmadik számú európai kupasorozatba.

Mennyi pénzt keresett idén a Fradi a nemzetközi porondon?

A legutóbbi kiíráshoz hasonlóan ezúttal is 2,94 millió euró, azaz kicsivel több mint 1,1 milliárd forint a rajtpénz a Konferencia-ligában, ami sok magyar klub esetében óriási bevételi forrás lenne, a mintegy 17,2 milliárd forintból gazdálkodó Fradinál azonban, ha nem is elhanyagolható, de tulajdonképpen minimális összegnek számít. Összehasonlításképpen: a csúcsot jelentő Bajnokok Ligájában a csoportkörbe jutásért 14,8 millió eurót (jelenlegi árfolyamon 5,72 milliárd forint), míg az Európa-ligában 3,63 millió eurót (1,4 milliárd forint) kapott volna az FTC, amely legutóbb 9,48 millió euróval (most 3,67 milliárd forint) és 12 koefficiens ponttal lett gazdagabb nemzetközi szereplése következtében. Idén azonban kevesebbel kell majd beérnie a nem várt BL-búcsú miatt, amely az 5 millió euró (1,93 milliárd) helyett csupán 150 ezer eurós (58 millió forint) fájdalompénzt hozott a zöld-fehérek konyhájára. 

A Ferencváros az európai kupaporondon ebben az évben tehát 1,16 milliárd forint bevételnél jár.

Több mint 193 millió forintot kap az FTC, ha legyőzi a Csukaricskit

Az EKL csoportkörében egy győzelem 500 ezer (193,36 millió forint), míg egy pontszerzés 166 ezer euróval (64,20 millió forint) növeli a kasszát. Az igazán nagy pénzek azonban a kieséses szakaszban, és ott is inkább az elődöntőtől kezdve mozognak.

  • A 16 közé jutás ugyanis 600 ezer (232,03 millió forint),
  • a 8 közé jutás 1 millió (386,72 millió forint),
  • a 4 közé jutás 2 millió (773,45 millió forint),
  • a döntőbe jutás pedig 3 millió eurót (1,16 milliárd forint) ér.