BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Alba Aréna Székesfehérvár

Hamarosan új sportarénája lesz Magyarországnak, de nem Budapesten

Az Alba Aréna az osztrák bázisú élvonalbeli bajnokságban menetelő székesfehérvári Hydro Fehérvár AV19 jégkorongcsapat leendő otthona lesz, illetve rendezvény- és közösségi központként funkcionál majd. A fehérvári és hazai jégkorongsport mellett 20-25 teremsportágat is ki tud szolgálni, időszakosan pedig akár hatezernél több néző befogadására is képes lesz. A multifunkcionális csarnok befogadóképessége jégkorong-meccseken 6000, koncertek és egyéb események alkalmából akár 8000 fő is lehet. Építési költsége meghaladja a 45 milliárd forintot.

„Az Alba Arénát már nagyon megérdemelte Székesfehérvár és szükségünk is volt rá, hiszen ez olyan lehetőségeket nyit meg városunk számára a sport, konferenciák, zenei koncertek, illetve egyéb rendezvények tekintetében is, amelyek egyrészt méltók településünkhöz és az agglomerációnkhoz, másrészt nélkülözhetetlenek, ha Fehérvárt nagy, megtartó erővel rendelkező várossá, 21. századi, értékkel teli otthonná akarjuk tenni” – írta közösségi oldalán Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere.

Alba Aréna Székesfehérvár
Fotó: Dr. Cser-Palkovics András/Facebook

Mekkora lesz az Alba Aréna?

Az Alba Aréna az osztrák bázisú élvonalbeli bajnokságban menetelő Hydro Fehérvár AV19 jégkorongcsapat leendő otthona lesz, illetve rendezvény- és közösségi központként funkcionál majd. A fehérvári és hazai jégkorongsport mellett 20-25 teremsportágat is ki tud szolgálni, időszakosan pedig akár hatezernél több néző befogadására is képes lesz. 

A csarnok befogadóképessége 

  • jégkorong-meccseken 6000, 
  • koncertek és egyéb események alkalmából akár 8000 fő is lehet.
Alba Aréna Székesfehérvár
Fotó: Dr. Cser-Palkovics András/Facebook

Ki építi az Alba Arénát?

A Magyar Építők beszámolója szerint a Market Építő Zrt. generálkivitelezésében immár lassan két éve épül a létesítmény, mely kívülről már jelentős mértékben felöltötte végső formáját: többek között a látványos tetőfedő-elemek is a helyükre kerültek már a nyáron. A munkálatokban a KÉSZ Csoport több tagvállalata és stratégiai partnere is jelentős szerepet vállalt: az acél tetőszerkezet, valamint a speciális lemezburkolat tervezésére, gyártására és megvalósítására szerződtek. A szerkezetépítési munkálatokban kulcsszerepe volt a Market leányvállalatának, a Moratus Kft.-nek, a komplex mélyépítési feladatok megvalósításáért pedig a HBM Kft. felelt. Az épületet Tarnóczky Tamás Attila és Balázs Mihály építészek tervezték.

Jelenleg is nagy erőkkel zajlanak a belső munkák, a tervezett átadás 2023 legvége. Az elmúlt időszakban a különböző rendszereket tesztelték a kivitelezők, a héten pedig a jégkészítés került sorra – írja a Fejér Vármegyei Hírportál, a Feol.hu.

Alba Aréna Székesfehérvár
Fotó: Dr. Cser-Palkovics András/Facebook

Mennyibe kerül az Alba Aréna?

A mostani energiaárak esetén különösen fontos kérdés az is, hogy mennyire lesz energiatakarékos az épület. A kivitelezők már korábban arról tájékoztattak, hogy a gázt eleve nem vezetik be az arénába, hanem elsősorban hőszivattyúk gondoskodnak majd a megfelelő benti hőmérsékletről. Ezek működtetéshez ugyan áram szükséges, de mivel a létesítmény legalsó szintje és a pálya is a földszint alatt, így bemélyítve kap helyet, ez pedig jelentősen csökkenti a hűtés, illetve a fűtés költségeit.

A 2018-as közbeszerzési eljárás alapján az Alba Aréna építési költsége nettó 25 milliárd lett volna, de később, 2021-ben az uniós közbeszerzési értesítőben már több mint 35 milliárd forintos összeg szerepelt, 2022 májusában az MTI pedig már 45,86 milliárdról írt.

Az összképhez az is hozzátartozik, hogy Székesfehérvár a jégkorong fellegvára. A Volán a maga 1700 bérletesével, 3000-es meccsenkénti nézőszámával egyedülálló.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.