BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Áprilisban megnyit a 46 milliárd forintért épült új csarnok Fehérváron

Több mint egy évtizede kezdték a tervezését, a költségeket többször újraszámolták, sőt egyszer le is állították a projektet, de minden fordulat dacára mostanra nemcsak elkészült, mindennapos használatba is vehető az Alba Aréna. Székesfehérvár új, multifunkcionális csarnokát április 19-én avatják fel egy Norvégia elleni válogatott-jégkorongmérkőzéssel. A környező ipari parkot jobban a városhoz kötő, új bekötőutakon pedig már a múlt hét óta közlekedhet a lakosság.

Tizenegy esztendővel azután, hogy Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette a tervezés megkezdését, nemcsak megnyitja kapuit Székesfehérváron az új multifunkcionális csarnok, az Alba Aréna, de a leendő fő műsorszám, a jégkorong is megmutathatja magát. Információnk szerint 

április 19-én a tavaszi világbajnokságra készülő férfi jégkorong-válogatott játszik majd itt Norvégiával, ez lesz a csarnokban az első hivatalos sportesemény 

– aztán a következő idényre beköltözhet a főbérlő Hydro Fehérvár AV19 klubcsapata is. A környező ipari parkhoz jobb megközelítést kínáló úthálózatot pedig már át is adták a forgalomnak.

Április nagy hónap lesz az Alba Arénánál: addigra a helyi közösségi közlekedés is elérheti a csarnokot, amelyet válogatott-hokimeccsel avatnak fel.
Fotó: Szekesfehervar.hu

Elég sokáig tartott, de lassan azért célba ér az Alba Aréna-projekt, azaz különféle elemeit a mindennapokban is használhatják a lakosok és a sportszervezetek.

A jégkorong-mérkőzésen hatezer, koncerten nyolcezer néző befogadására alkalmas csarnokra a város rendezvényszervezési szándékai mellett főleg a helyi hokicsapatnak, leánykori nevén az Alba Volánnak volt szüksége,

mivel jelenlegi otthona, az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok nyitott pályaként épült, azóta toldozták-foltozták, ám minden jó szándék dacára elmarad napjaink követelményeitől. Ráadásul a fehérvári hokisok egy friss kimutatás szerint a 104 vizsgált hazai sportcsapat között a 13. legnagyobb helyszíni érdeklődést váltják ki, a nem fociklubok közül pedig a negyedik legnagyobbat, csak a Szombathely kosarasai, valamint a Szeged és a Tatabánya kézisei előzik meg.

Az olimpiai selejtező még a Tüskecsarnokban lesz

Továbbá a nézőszám stabil is, nem romlott egy kerek évtized alatt sem, márpedig Orbán Viktor miniszterelnök 2013-ban, a Szent István-emlékév alkalmából Székesfehérváron tartott kormányülésen jelentette be, hogy „a város terveket készít egy új többfunkciós jégcsarnok megépítéséről”. Ez a tervcsomag 2016-ra készült el félmilliárd forintból, a Market Zrt. 2018-ban nyerte el a feladatot 25,75 milliárdos ajánlattal, ám 2019-ben az elszabaduló építőipari árakra hivatkozva a kormány leállította a projektet.

A Fehérvár hokisai már novemberben tesztelhették a jeget.
Fotó: Hydro Fehérvár AV19 / Soós Attila

2021-ben írták ki ismét a pályázatot, akkor újfent a Market nyert, immár 35 milliárd forintos ajánlattal, 2022 májusában azonban az MTI már azt jelentette: a tervek szerint 2023 végére elkészülő beruházáshoz a kormány 45,86 milliárd forintos támogatást biztosít a Modern városok program keretében.

Az utolsó időbeli jóslat bevált, tavaly novemberben már a jeget tesztelték az épületben, és habár a Magyar Jégkorongszövetség (MJSZ) a két hét múlva rendezendő olimpiai selejtezőre is az Alba Arénával pályázott, az engedélyeztetési eljárások túlmutattak a februáron, ezért a tornára végül Budapesten, a befogadóképességét tekintve feleakkora Tüskecsarnokban kerül majd sor. Ám, ahogy ősszel jelezték: 

a tavaszi világbajnokságra való felkészülés során már tényleg útba ejtheti a válogatott az új csarnokot Fehérváron. 

Székesfehérvár városa és a jégkorongszövetség meg is hirdetett tegnapra egy sajtótájékoztatót az Alba Arénába, amelynek témája „az Alba Aréna multifunkcionális sport- és rendezvénycsarnok avatóprogramja” – lett volna, mert az eseményt napközben lemondták. 

Ettől függetlenül igaz, hogy április 19-én a Norvégia elleni meccsel avatják majd a csarnokot, habár a megerősítési igényünkre az MJSZ válaszként a lemondó e-mailben foglaltakat ismételte meg, azaz hogy később tájékoztat majd.

 

 

Áprilisban indulhatnak a helyi buszjáratok is

Mindenesetre a projektnek egyéb hasznosuló elemei is vannak, például a környező ipari parkot a Budai úttal összekötő új, három kilométeres bekötőútszakasz, amelyet a mellé telepített kerékpársávokkal, 50 cserjével és 125 facsemetével együtt a múlt héten már át is adtak a közlekedőknek.

Ez a 3,5 milliárd forintból megvalósuló fejlesztés a 7-es és 62-es utat köti össze, ami az ipari parkban működő 148 cég több mint négyezer dolgozója életét teheti könnyebbé. 

A kapcsolódó közösségiközlekedés-fejlesztésről februárban dönt a város képviselő-testülete, és a tervek szerint ugyancsak áprilisban indulnak a járatok – tehát, ha minden jól megy, autóval, biciklivel és tömegközlekedéssel is el lehet majd jutni a csarnokavató hokimeccsre.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.