Most jár le Dárdai Pál szerződése a Hertha BSC-nél, a klub vezetője pedig megerősítette, hogy nem hosszabbítják meg a magyar edző szerződését – írta meg a B.Z. német lap.
Dárdai néhány perccel a Kaiserslautern elleni utolsó hazai meccse előtt beszélt a szerződése lejáratáról. „Ezt a vezetőségnek kell bejelentenie.
Én teljesen profi vagyok, de kicsit szomorú is, mert rengeteget dolgoztunk itt sok fiatal játékossal”
– fogalmazott. Hozzátette, hogy egy év alatt sok minden fejlődött a klub életében, „de ilyen az edző élete”
A Világgazdaság korábban megírta, hogy Dárdai sokmilliós igazolásokkal akarta erősíteni a Herthát. A német Bundesliga élvonalából kiesett Hertha labdarúgócsapata három forduló után három vereséggel, 0-5-ös gólkülönbséggel a másodosztályban is utolsó lett. Ilyen rosszul még soha, egyetlen kieső sem rajtolt a 2. Bundesligában. A düsseldorfi, majd a hazai, Wehen elleni 0-1 után, szombaton Hamburgban sima verést mértek Dárdai Pál (és fiai, Palkó, Márton és Bence) gárdájára.