BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Tudástár logo
Gazdasági fogalmak érthetően

GDP

A bruttó hazai termék, angolul gross domestic product (rövidítése GDP) a közgazdaságtanban egy ország adott idő alatti gazdasági termelésének a mérőszáma. A GDP a nemzeti jövedelmet és teljesítményt méri, egy adott országban, meghatározott idő alatt előállított termékek és teljesített szolgáltatások összesített értékét mutatja. Az állam vásárlásait, az üzleti beruházásokat, a nettó export, vagyis az export és az import különbségét, illetve a háztartások fogyasztását is tartalmazza.  

A GDP-t jellemzően az egyes országok összehasonlítására használják. Ha egy ország gazdasága például 5 százalékkal növekedett, azt jelenti, hogy az az évi GDP 5 százalékkal több volt, mint az előző évi GDP, vagyis abban az évben 5 százalékkal több készterméket és szolgáltatást állítottak elő.  

A GDP-t általában negyedévente, illetve évente számítják. Az egy főre jutó érték számítása során az adott terület GDP-jét elosztják annak lakosságával.   

Cikkek a témában

2010
November 11.
csütörtök 14:10
GDP

Csak a válságadóknak köszönhetően tartható a költségvetés

A Magyar Nemzeti Bank számításai szerint elérhető a 2011-es államháztartási hiánycél. A jegybank üdvözli a hiánycél elérését, ugyanakkor arra figyelmeztet: a kormány a tervek szerint átmeneti bevételekből fedezi a tartós adócsökkentést, továbbá rossz költségvetési szerkezetet konzervál. A jegybank úgy látja, hogy a tervezett intézkedések összességében növelik az inflációt.
MNB

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.