BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Tudástár logo
Gazdasági fogalmak érthetően

GDP

A bruttó hazai termék, angolul gross domestic product (rövidítése GDP) a közgazdaságtanban egy ország adott idő alatti gazdasági termelésének a mérőszáma. A GDP a nemzeti jövedelmet és teljesítményt méri, egy adott országban, meghatározott idő alatt előállított termékek és teljesített szolgáltatások összesített értékét mutatja. Az állam vásárlásait, az üzleti beruházásokat, a nettó export, vagyis az export és az import különbségét, illetve a háztartások fogyasztását is tartalmazza.  

A GDP-t jellemzően az egyes országok összehasonlítására használják. Ha egy ország gazdasága például 5 százalékkal növekedett, azt jelenti, hogy az az évi GDP 5 százalékkal több volt, mint az előző évi GDP, vagyis abban az évben 5 százalékkal több készterméket és szolgáltatást állítottak elő.  

A GDP-t általában negyedévente, illetve évente számítják. Az egy főre jutó érték számítása során az adott terület GDP-jét elosztják annak lakosságával.   

Cikkek a témában

2010
December 3.
péntek 9:04
gazdasági növekedés

A piacokat megrázta Trichet bejelentése

Pozitív gazdasági folyamatokat lát az Európai Unióban Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke, ám jelezte, hogy – korábbi nyilatkozatával ellentétben – az EKB nem terjeszti ki kötvényvásárlási programját. A piacokat megrázta Trichet bejelentése. Az Egyesült Államokban pénteken szavaznak a 10 éves költségcsökkentési programról.
Cashline - Világgazdaság Online

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.