BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Tudástár logoGazdasági fogalmak érthetően

Hitel

Hitelszerződés keretében, bankok és pénzintézetek által, üzletszerűen az adós részére biztosított összeg (illetve, áru- és szolgáltatáshitel esetén ezzel a névvel illetjük a késleltetett fizetésre vonatkozó megállapodásokat is). Az ügyletben a hitelfelvevő nem csupán az eredetileg biztosított összeget, de annak kamatait és egyéb díjait, költségeit is köteles megfizetni a hitelező számára, a hitelszerződésben szereplő kondíciók szerint, rendszerint több részletben. A hitel lehet jelzálog, vagy jövedelem alapú, illetve előre meghatározott célú, vagy szabad felhasználású is.

Cikkek a témában

2012
Július 27.
péntek 11:17
hitelcsomag

Zuhan az euró - Madrid 300 milliárd eurós mentőövet kérhet

Olaszország és Spanyolország kétségbeesett harcot vív az adósságválság ellen - írja a Handelsblatt pénteki számában. A német üzleti körök lapja idézte a Nomura bankot, amely szerint a két ország e harcot el fogja veszíteni, és ezért külső segítségre lesz szüksége. Az elemzői feltételezés helyesnek bizonyulhat, hiszen a Reuters délutáni híre szerint Spanyolország már megbeszéléseket folytat egy teljes körű hitelkeretről.
Világgazdaság Online

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.