BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A nemzetközi veszélyek sem állították meg a BUX szárnyalását: a Mol húzta magával a pesti parkettet, egymás után dönti a rekordokat a Richter

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Barátság kőolajvezeték újraindítása után pattant az olajtársaság árfolyama. A pesti tőzsde jó teljesítményéhez a történelmi csúcsra érő Richter is hozzájárult.

Noha a nemzetközi hangulat inkább enyhén pesszimista volt a szerdai napon, ez nem állította meg a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) lendületét, így a piac vezető indexe, a BUX is feljebb tudott kapaszkodni. A pesti parkett emelkedését kérdés nélkül a több mint 3 százalékos ugrást produkáló Mol hajtotta, miután a hazai olajtársaság közölte, hogy már csütörtökön megérkezhetnek az első szállítmányok a Barátság kőolajvezetéken.

Multi,Exposure,Of,Businessman,Hand,Presses,On,Virtual,Creative,Financial
A pesti tőzsde megállíthatatlan volt szerdán / Fotó: Pixels Hunter / Shutterstock

Több dolog is repítette a Molt, ami húzta magával a magyar tőzsdét

A Mol százhalombattai finomítóját az orosz olaj feldolgozására optimalizálták, mely legnagyobb biztonsággal és legolcsóbban a Barátság kőolajvezetéken ér célba, ráadásul az olaj ára is emelkedett a nap folyamán, miután kedden elmaradtak az amerikai–iráni tárgyalások az iráni háború lezárásáról vagy a Hormuzi-szoros blokádjának feloldásáról. Ez nemcsak a Mol, de más olajtársaságok részvényeinek az árfolyamát is kedvezően befolyásolta, így a vállalat részvényeinek emelkedését több tényező segítette. A Mol így 3,67 százalékos erősödés után 4236 forinton zárt, hozzájárulva ahhoz, hogy a BUX 0,49 százalékos emelkedést produkáljon és 136 303,42 ponton zárja a napot.

MOL részvény
MOL részvény2026.06.12.
Utolsó ár: 3 826 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.

 

Equilor Trader 

Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor! 

A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt. 

Az OTP árfolyamán azonban már inkább a nemzetközi pesszimizmus volt érezhető, így a bankpapír veszített értékéből, hasonlóan az európai pénzügyi szektor legtöbb vállalatához. Az egyes régiók, országok gazdasági kilátásait hagyományosan leginkább tükröző európai bankszektor számára hidegzuhanyként érkezhetett, hogy 

a nap folyamán mind Németország, mind Olaszország csökkentette idei növekedési várakozásait az iráni háború okozta sokkhatás miatt. 

Bár ez nem teljesen váratlan lépés, a piacok borúlátását mégis erősítette. Az OTP így 1,49 százalékos gyengülés után 42 180 forinton zárta a kereskedést.

A forintot is megütötte a kockázatkerülő hangulat, de a magyar deviza az euróval szembeni 365 fölötti árfolyamról végül vissza tudott kúszni ezen szint alá.

Egymás után dönti a rekordokat a Richter

Bár az európai gyógyszerszektor cégei is inkább stagnáltak vagy lefelé indultak, a Richter záróárfolyama kedd után szerdán is új csúcsra érkezett. A gyógyszergyártó bevételének és nyereségének ugyan nem kedvez a forint erősödése, a vállalat az utóbbi időben több új ígéretes gyógyszerfejlesztésről is beszámolt és a tavalyinál jóval nagyobb osztalékot fizet majd. Az idei évben így úgy tűnik, hogy megállíthatatlan a Richter szárnyalása. A nap folyamán a gyógyszergyártó 1,06 százalékos erősödés után ért 13 340 forintos új csúcsra.

RICHTER részvény
Utolsó ár: 11 930 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.

 

A bőkezű osztalék ajánlata a Magyar Telekom kurzusát is repíti már egy ideje, a távközlési cég így egyre közelebb kerül sokáig megdönthetetlennek tartott 2000. márciusi 2655 forintos csúcsához. A távközlési cég 2502 forinton állt záráskor, ami 2,29 százalékos erősödést jelent.

A politikai papírok közül az Opus élénk forgalom mellett alig változott, míg a 4iG mintegy 1 százalékos emelkedést produkált a nap folyamán.

BUX részvényindex
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.