BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Tudástár logo
Gazdasági fogalmak érthetően

NAV

Teljes nevén Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a 1964-ban alapított Vám- és Pénzügyőrség, valamint az 1987-től létező Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) összevonásával, 2011-ben létrejött központi költségvetési szervezet. Alaptevékenységeinek körébe a költségvetés bevételeinek (adók, illetékek, vámok) beszedésén túl a vonatkozó jogszabályok betartatása és a szabályszegések retorziója tartozik, de bűnüldözési, nyomozói, rendészeti és igazgatási felhatalmazásokkal is rendelkezik. A szervezet miniszteri felügyelet alatt áll, vezetője pedig minden esetben egy kormányrendeletben kijelölt államtitkár.

Cikkek a témában

2014
Április 4.
péntek 9:59
NAV

Receptekkel csaltak, a NAV vádemelést javasol

Különösen nagy kárt és különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt négy patikus, egy közvetítő és egy orvos ellen nyújtott be vádemelési javaslatot a Fővárosi Főügyészségre a NAV. A nyomozás szerint több mint 388 millió forint ártámogatást vettek fel jogosulatlanul egy csontrák elleni készítmény forgalmazása kapcsán. A gyógyszerészi kamara elhatárolódik.
Világgazdaság Online-H.É.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.