BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Tudástár logoGazdasági fogalmak érthetően

NAV

Teljes nevén Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a 1964-ban alapított Vám- és Pénzügyőrség, valamint az 1987-től létező Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) összevonásával, 2011-ben létrejött központi költségvetési szervezet. Alaptevékenységeinek körébe a költségvetés bevételeinek (adók, illetékek, vámok) beszedésén túl a vonatkozó jogszabályok betartatása és a szabályszegések retorziója tartozik, de bűnüldözési, nyomozói, rendészeti és igazgatási felhatalmazásokkal is rendelkezik. A szervezet miniszteri felügyelet alatt áll, vezetője pedig minden esetben egy kormányrendeletben kijelölt államtitkár.

Cikkek a témában

2014
Január 3.
péntek 18:52
LMP

Az EMMI 7,3 milliárdot utalt késve a magániskoláknak decemberben

December 6-án 1,3 milliárd forintot, míg december 12-én 7,3 milliárd forintot utalt át az EMMI a nem állami fenntartású oktatási intézmények fenntartóinak. Decemberben mintegy 16 ezer alapítványi és magániskolában tanító pedagógus nem kapta meg időben a novemberi fizetését. Doncsev András államtitkár közölte, hogy nem biztosítottak a büdzsében a nem állami fenntartású köznevelési intézmények 2013. december havi átlagbér alapú támogatásának állami finanszírozására, amit végül pótolt a kormányzat.
Éber Sándor

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.