Nagy napnak ígérkezik a hétfői az Apple életében, miután magyar idő szerint 19 órakor bemutatják az iPhone 16-készülékeket, melyeken először lesz elérhető az Apple Intelligence, a vállalat mesterségesintelligencia-ajánlata.
Az Apple honlapján is követhető bemutatótól a vállalat befektetői arra kíváncsiak, hogy fordít-e a cég a szerencséjén, mivel
az elmúlt időszak iPhone-eladásai nem sikerültek a legfényesebben.
A kérdés az, hogy a tulajdonosok elkezdik-e most a telefoncserék szuperciklusát, a mesterségesintelligencia-szoftver ugyanis csak az iPhone 15 Pro- és az iPhone 16-sorozat készülékein lesznek elérhetők.
Az Apple Intelligence-ben rejlő lehetőségekbe ugyanakkor már júniusban, a társaság fejlesztői konferencián betekintést nyerhettek az érdeklődők. Az Apple helyzetét nehezíti, hogy alig néhány órával később a Huawei is bemutatja legújabb telefonját, márpedig az amerikai vállalat legnagyobb piaca Kína, ám az eladások pont ott voltak gyengék az elmúlt hónapokban.
Mivel az érkező új sorozat részleteiről az Apple már számos részletet csöpögtetett, a nagy kérdés az iPhone 16 sorozat ára lesz. Az elmúlt években a telefongyártó egy kivétellel igyekezett elkerülni az áremeléseket és egy újabb év drágulás nélkül segítheti az eladások növekedését – jegyzi meg a Bloomberg, hozzátéve, hogy a mesterséges intelligenciához szükséges hardver költségei miatt mégis áremelésre kényszerülhet a társaság.
Ráadásul sok elemző már tavaly is széles körű áremelésekre számított az Apple részéről, ugyanakkor a mesterséges intelligenciára alapuló szuperciklus beindítását bármilyen áremelés visszafoghatja. Kérdés az is, hogy
a hardverárak növekedését át tudja-e hárítani a fogyasztókra az Apple,
miközben egyre több jele van annak, hogy megtörni látszik a diszkrecionális javak kereslete.
A Bank of America egyik elemzője szerint a jelenlegi 6,1-ről 6,3 hüvelykre nőhet az iPhone 16 Pro kijelzője, ám ma már egyre inkább a szoftveres változások azok, melyek igazán fontosak, különös tekintettel az Apple Intelligence-re, melyet csak a legújabb telefonok tulajdonosai érhetnek el. A várakozások szerint a mesterséges intelligencia a cég hangalapú asszisztensét, a Sirit is javíthatja, de az része lehet más alkalmazásoknak is, ahogy az Apple bemutathatja, hogyan tudja más területekre is integrálni a ChatGPT-t.
A nap azonban nem csak az iPhone-ról fog szólni, hiszen az Apple bemutathatja az Apple Watch 10-es sorozatát és az Ultra 3 okosórákat is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.