Tömegturizmus helyett gleccsertúra
Norvégia gazdaságának a 4,2 százalékát adja a turizmus, tavaly folyó áron mintegy 170 milliárd norvég koronás (1 korona 33,5 forint a jegybanki deviza-középárfolyam szerint) bevételt könyvelhetett el az ágazat, ebből pedig 50 milliárdot hoztak magukkal a külföldi vendégek.
Minden 15. norvég álláshely ebben a szektorban van, a nemzetközi vendégéjszakák száma pedig már a 10 millióhoz közelít.
Az egy főre jutó GDP-t tekintve – Luxemburg és Svájc után – a világ harmadik számú országa ennél nagyobb idegenforgalomra azonban nem is vágyik, épp ellenkezőleg: egy gondosan előkészített stratégia mentén igyekszik óvni a természeti értékeket az úgynevezett overtourism, azaz a túlturizmus jelenségétől. Ehhez nagyban hozzájárulhat az is, hogy egy évtized alatt dolgoznának le hármat, az ország szén-dioxid-kibocsátását ugyanis 2050 helyett már 2030-ra lenulláznák. Évente 53 millió tonnával kell mérsékelni a levegőbe jutó károsanyag-mennyiséget, ez pedig a turizmusra várhatóan éppúgy hatással lesz, mint a közlekedésre vagy az építőiparra.
Nem kell több lájkvadász
Megteheti az oslói kormány, hogy stoptáblát állít a tömegturizmus elé, hiszen van bevétel bőven a halászaton és a tengerhajózáson túl elsősorban a kőolaj- és földgáz-kereskedelemből, továbbá a megmunkált fémek, gépek és berendezések exportjából.
Míg 10-15 éve még amiatt aggódtak a norvégok, hogy a legnépszerűbb attrakciók környezetében nincs kellő számú mosdó és szemetes, addig mára a szükséges infrastruktúra rendelkezésre áll, a toplátványosságok mentén pedig kezelhetetlen mennyiségű a turista, főként a közösségi médiabeli lájkvadász.
A norvég „tömegnyomor” természetesen nem hasonlítható a New York-i Times Square, a riói Megváltó Krisztus-szobor vagy a vatikáni Sixtus-kápolna körül megszokott, rendületlenül hömpölygő emberfolyamhoz, elvégre a 385 ezer négyzetkilométeres területen mindössze 5,3 millióan osztoznak, a helyiek mégis veszélyben érzik lételemüket, a barangolás szabadságát (allemansrätten). Eszerint mindenkinek joga van hozzáférni bizonyos állami vagy magántulajdonban lévő földterületekhez, tavakhoz és folyókhoz rekreáció és testmozgás céljából. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy kirándulásuk során átkelhetnek egymás birtokán, s akár még kempingezhetnek is a számukra idegen területen, ha kulturáltan viselkednek és rendet hagynak maguk után. Ezt a fajta, turisták elől őrzött, belső harmóniát féltik, kifelé ugyanis nehéz szabályozni azt, ami belföldön paragrafusok nélkül is magától értetődő.
A teljes cikket a Világgazdaság szerdai számában olvashatja
