A légitársaság két szaúd-arábiai járat indításával kezdete el a 2023-as évet, amelyhez újabb helyszínt társítottak. Ez idáig Szaúd-Arábia fővárosa, Rijád és az ország kapujaként ismert Dzsidda volt elérhető, a mai naptól kezdve pedig már Dammám is.

 

A Perzsa-öböl partján elhelyezkedő kikötőváros, Dammám több kulturális látványosságnak, múzeumnak és építészeti remekműnek ad otthont. Az olaj felfedezését követően mára modern metropolisszá alakult, a legkorszerűbb infrastruktúrával és élénk gazdasággal – írta közleményében a Wizz Air.

A magyar hátterű Wizz Air lett az év légitársasága

Az Air Transport Awards évente több kategóriában is díjazza a légiközlekedési iparág kiemelkedő teljesítményt nyújtó szereplőit.

A Budapestet összekötő három szaúdi járat részét képezi annak a tervnek, miszerint 

a légitársaság ebben az évben egymillió utast tervez repíteni az országba. 

A cég ezzel támogatja Szaúd-Arábia Vision 30 programját, amelynek célja 2030-ra megháromszorozni az országba irányuló utasforgalmat.

Nagy öröm számunkra, hogy a dammámi járat elindításával már három útvonalon is összeköti légitársaságunk Szaúd-Arábiát Budapesttel. A Magyarországról induló utasoknak most már lehetőségük nyílik egy könnyebben elérhető, megfizethető utazási alternatívát választani a Szaúd-arábiai Királyság kínálta városok felfedezésére

 – mondta a Wizz Air kommunikációs menedzsere, Trubek Zsuzsa.