Az együttműködés kapcsán Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora kiemelte: a Miskolci Egyetem egyik legfontosabb célja, hogy minél több tehetséges fiatal találkozzon az egyetemi világgal.

Fotó: Hannes P. Albert / AFP
„Ehhez azonban többek között arra van szükség, hogy az egyetemünk szélesítse kapcsolatrendszerét minden olyan szervezet és esemény irányába, amely a fiatalok számára vonzó. Ott kell lennünk mindenütt, ahol a fiatalok jelen vannak. Ezért leszünk jelen június 2. és 3. között a Diósgyőri Stadionban a Diósgyőrfeszten, és ezért szeretnénk együttműködni minél többször a DVTK-csoporttal” – tette hozzá a Miskolci Egyetem rektora.
Az egyetem nappali tagozatos hallgatói diákigazolványuk bemutatása mellett 50 százalékos kedvezménnyel vásárolhatnak belépőt a helyszínen, a 12 990 forintos állójegy kedvezményes ára így mindössze 6495 forint lesz.
Kiss János országgyűlési képviselő közben elmondta, nagyon örül annak, hogy a sportolók után magyar zenei sztárok és világsztár érkezik Diósgyőrbe, a DVTK Stadionba: „Örömteli, hogy a választókerület két meghatározó szervezete, a Miskolci Egyetem és a DVTK új szintre emelte a köztük lévő együttműködést. A fiatalok mindennapjait kitöltő tanulást, sportolást és a kultúrát érdemes egységben kezelni, és akkor bízhatunk abban, hogy egyre több fiatal dönt Miskolc mellett.”
Fesztiválszezon: minden jegy drágultTradicionálisan erős a fesztiválpiac Magyarországon, az elmúlt két évtizedben berobbant a kínálat, de mindig van új a nap alatt, vagyis mindig vannak debütáló rendezvények. Egyelőre úgy tűnik, nem lesznek üres nézőterek sehol, kérdés, hogy a lelkes közönség mennyivel hajlandó többet fizetni a jegyekért. |
A DVTK részéről Orosz Gábor, a Diósgyőrfeszt fesztiváligazgatója arról szólt, hogy ezen a hétvégén különleges fesztiválhelyszínné változik a DVTK Stadion, nyolc élő koncertet élvezhet a közönség.
Rúzsa Magdi, a Wellhello, a Hooligans, BSW, a TNT, a Honeybeast és Paulina koncertje után a fesztivált a szupersztár DJ, a belga Lost Frequencies szettje zárja.
A hatalmas színpad, világszínvonalú hang- és fénytechnika mellett gigantikus lézershow is színesíti majd a programot.