BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Wales több pénzt szedne be a turistáktól

A walesi kormány új törvényjavaslata már a parlament előtt van. Ebben új idegenforgalmi adó bevezetését tennék lehetővé a tanácsoknak. Az adót a 31 napnál rövidebb tartózkodás idejére kellene megfizetni. Wales kormánya többek között a nyelv újjáélesztésére fordítaná az így befolyt összeget.

Wales idegenforgalmi adót vezetne be. A kormány előterjesztése szerint az adó éjszakánként 1,25 fonttal (620 forint) növelné a hotelek, 0,75 fonttal (372 forint) pedig a kempingek és a hostelek szállásdíját a felnőtteknek és a gyerekeknek egyaránt. Bárkinek, aki szállást biztosít, beleértve a rövid távú szálláshelyek, például az Airbnb-k tulajdonosait is, regisztráltatnia kell magát, és működési engedélyt kell szereznie a törvénytervezet szerint. Igaz, az adót nem fogják általánosan alkalmazni Walesben, a regionális tanácsok maguk dönthetik el, hogy bevezetik-e a területükön.

Woman,With,Red,Suitcase,And,Hat,Standing,At,Airport.tourism,Concept
wales
Wales kormánya az idegenforgalmi adóból befolyt összeget többek között a nyelv újjáélesztésére fordítaná / Fotó: Shutterstock

Az idegenforgalmi adó ötlete először 2018-ban merült fel, majd 2022-ben nyílt konzultációt tartottak. 

A terv szerint azokra vonatkozna a díjfizetési kötelezettség, akik 31 napnál kevesebb ideig vesznek igénybe szállást. 

Az új walesi idegenforgalmi adótörvény tervezetét hétfőn nyújtották be a parlamentnek elfogadásra, amely után a jogszabály a leghamarabb 2027 áprilisában léphet hatályba – írja a BBC.

Mire költenék a walesi idegenforgalmi adót?

A jogszabálytervezet pontosan meghatározza a tanácsoknak, hogy milyen célokra költhetik el a pénzt. Ezek közé tartozik a turizmus előmozdítása, a walesi nyelv népszerűsítése, valamint az infrastruktúra és a látogatók által igénybe vett szolgáltatások javítása.

A walesi nyelvet beszélők száma folyamatosan csökken, a kormány legfrissebb adatai szerint 2024 közepén a hároméves és annál idősebbek mindössze 27,8 százaléka beszélte. Ez az elmúlt nyolc évben mért legalacsonyabb arány, és mintegy 1,4 százalékponttal alacsonyabb a tavaly mértnél. Ezen fordítana a kormány az Euronews értesülése szerint.

A brit tagország a walesi nyelv újjáélesztésére is költené az idegenforgalmi adót, amelyből 33 millió font bevételt vár.

A bevétel „a walesi nyelv láthatóságának, vitalitásának és életképességének előmozdítására, valamint a látogatók és a lakosok ismertségének és megbecsülésének növelésére” fordítható a tagország kormánya szerint.

A kormány Cymraeg 2050 elnevezésű tervében már most is próbálkozik a nyelv népszerűsítésével. Ennek célja, hogy 2050-re egymillióan beszéljék a walesi nyelvet. A lakosság jelenleg 3 millió 164 ezer fő.

Eddig főként a gyermekekre összpontosítottak: megreformálták az iskolai tanterveket, és walesi nyelvű játszócsoportokat támogattak.

Az egymillió walesi anyanyelvű eléréséhez azonban további erőfeszítésekre van szükség.

Nem mindenki lelkesedik az új adó ötletéért

A konzervatív pártiak ellenzik a tervet, szerintük 

159 ezer munkavállalónak, azaz Wales lakossága 12 százalékának az állása kerülhet veszélybe a turizmusban. 

Peter Fox, a walesi konzervatívok árnyék-pénzügyminisztere szerint „ez az adó rossz Walesnek és rossz a turisztikai iparunknak. Nemcsak hatalmas papírmunkát ró a kisvállalkozásokra, és jelentősen megemeli a családi nyaralások költségeit, de a saját céljai ellen is dolgozik, mivel a látogatókat arra készteti, hogy több, az önkormányzati fenntartású szálláshelyet vegyenek igénybe.”

A Walesi Turisztikai Szövetség sem lát pozitívumot az adóban. „Ez volt a walesi kormány lehetősége arra, hogy a turizmus és a szálláshelyek terén aranyszínvonalat teremtsen, és ezzel kiemelje Walest az Egyesült Királyság többi részétől. Ehelyett csupán megdrágította Walest anélkül, hogy a látogatóink számára bármilyen érzékelhető hozzáadott értéket nyújtott volna.”

Magyar turisták, figyelem! Olaszország is megemelné az idegenforgalmi adót

A kormány a legdrágább szállodai szobák után éjszakánként akár 25 eurós adót javasol a pénzszűkében lévő városok megsegítésére. Olaszország ezzel próbálná csökkenteni a turistatömeget, miközben jelentősen megemelné a bevételeit az egyik legfontosabb szektorában.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.