BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Magyarország szomszédjában rengeteg Michelin-csillagot osztottak ki

Több étterem is kapott Michelin-csillagot Szlovéniában. A Michelin Guide Slovenia idén először három különdíjat is kiosztott.

A Hisa Franko étterem séfje megtarthatta három Michelin-csillagját, a David Zefran séf által vezetett Milka étterem is kétcsillagos maradt, az egycsillagos éttermek száma pedig nyolcról hétre csökkent Szlovéniában – közölte a Szlovén Idegenforgalmi Szervezet.

Több étterem is kapott Michelin-csillagot Szlovéniában.
A Hisa Franko étterem séfje megtarthatta három Michelin-csillagját / Fotó: AFP

Ana Rost, a Hisa Franko étterem séfjét 2017-ben a világ legjobb női konyhafőnökének választották. A Michelin Guide korábban nem vizsgálta a szlovén gasztronómiát, de éppen Ros miatt döntött úgy, hogy 2020-ban Szlovéniáról is kiadnak regionális kalauzt. 

A Hisa Franko 2023-ban nyerte el harmadik Michelin-csillagját, amelyet idén is sikerült megtartania.

A Kranjska Gorában található Milka étterem első Michelin-csillagját 2022-ben nyerte el, a másodikat pedig egy évvel később.

A Radovljica melletti Vila Hisa Linhart, a Maribor melletti Hisa Denk, a vipavai Pri Lojzetu, a Nova Gorica-i Dam, továbbá a közép-szlovéniai Horjul városkában található Gostisce Gric, a portorozi COB, valamint a Lasko várában található Pavus étterem sikeresen megtarthatta csillagját.

A 2025-ös szlovén Michelin-kalauz 72 éttermet tartalmaz, kilenccel többet, mint tavaly.

A Michelin Guide Slovenia idén először három különdíjat is kiosztott: 

a Fiatal Séf díjat, Szolgáltatási díjat és a Sommelier díjat. A tehetséges fiatal szakácsok elismerésében Filip Matjaz séf részesült a COB-tól, a Sommelier díjat Anze Kristan kapta a Gostilna pri Lojzetutól, a Szolgáltatási díjat pedig Jan Sincic, a koperi Salicornia halétteremből.

A Michelin 2020-ban egy új szimbólumot vezetett be a francia kalauzba: egy zöld, négylevelű lóherét. 

A gasztronómiai kalauz ezzel kívánja szimbolizálni a fenntarthatóságot, és így kívánja felhívni a figyelmet azokra az éttermekre, amelyek nagy erőfeszítéseket tesznek azért, hogy csökkentsék ökológiai lábnyomukat és védjék a biológiai sokféleséget. Szlovéniában kilenc olyan étterem van, amely megkapta a zöld Michelin-csillagot.

Matjaz Han gazdasági, idegenforgalmi és sportminiszter elmondta: nagyon büszke arra, hogy Szlovénia egyike azon országoknak, amelyek már hatodik éve büszkélkedhetnek a Michelin-kalauzban is szereplő éttermekkel. Úgy értékelte: ez csapatmunka és stratégiai befektetés, továbbá a helyi ételek, a fenntarthatóság és a vendégszeretet iránti tisztelet eredménye. Szlovénia képes olyan konyhát létrehozni, amely felülmúlja az elvárásokat – mondta.

Minden egyes további csillag növeli Szlovénia ismertségét a világ egyik legjobb turisztikai célpontjaként, és inspirációként szolgál a vendéglátóiparban dolgozó vagy pályakezdő fiatalok számára

– fűzte hozzá. 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.