BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Becsengetnek hétfőn a BKK-nak is

A tanévkezdéshez igazodva hétfőn megváltozik a fővárosi közösségi közlekedés menetrendje, a nagykörúti villamosok pedig újra teljes vonalukon járnak.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteki közleménye szerint hétfőtől a tanítási időszakban érvényes menetrend szerint indulnak a járatok, ami a legtöbb vonalon a tanszüneti menetrendnél lényegesen gyakoribb járatindulást jelent.

A nagyobb forgalom miatt a gépjárművel közlekedőknek és a BKK járatait választóknak egyaránt hosszabb utazási időre kell számítaniuk

– hívta fel a figyelmet a közlekedési társaság.

Fotó: VG

Közölték azt is, hogy folytatódik az 3-as metró déli szakaszának felújítása, és a tanév kezdetétől a legforgalmasabb időszakokban átlagosan 45 másodpercenként indulnak az M3-as és az M3E pótlóbuszok.

Hétfőtől a nagykörúti villamosok közlekedése is visszaáll az eredeti rendbe:

a szerelvények a két hónapon keresztül zajló pályafelújítás után teljes vonalukon járnak.

A nyári iskolai szünetben a BKV a Széna tér és a Margit utca, valamint a Práter utca és a Goldmann György tér között, összesen több mint két kilométernyi szakaszon újította fel idén a villamospályát.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.